(animeconra készítettem, de sajna nem ért oda. Don't Copy!!!)
Death Note
Egy mozdulatban, egyszer majd újra megtalálsz…
Kedves Ryuuzaki!
Nem is tudom, hol kéne kezdenem. Még így, az évek múlásával is ég a hiányod. Nem tudom, mért történt az akkor, ami történt. De megtörtént, és én nem tudom visszacsinálni. Pedig jó lenne.
Most itt ülök, valamikori házunk nappalijában és ezt a levelet írom. A ház üres, egyedül vagyok. Apám halála óta, anyám és Sayu egy kisebb lakásba költöztek, a külvárosban. Tudod, ott olcsóbb minden, nem kell annyira megfizetni a környéket. Anyámnak pedig nem lenne rá pénze. Amíg apám rendőr volt, és amíg élt, ő hordta haza a pénzt. Most anyámnak kell dolgoznia.
Sayu mostanra ment egyetemre. Szerintem sokra fogja vinni. Nővérnek tanul, eddig szép eredményekkel, amin csodálkozom, mivel régen olyan kis ostoba volt, mindig a nyakamban csüngött, hogy: Light, segíts megcsinálni a leckét!
De mostanra, tényleg minden rendbejött velük.
Azért vagyok most itt, mert érzem, hogy valami készül. Érzem a levegőben, mintha a szél is halálról suttogna. Talán jobb lesz így, hogy elrendezek mindent. Valamikor kell, hogy vége legyen, ez a céltalan hajsza nem mehet tovább ilyen körülmények között.
Mikor meghaltál, akkor értelmét vesztette az egész. Talán gyűlöltelek, utáltalak téged, de csak is azért, mert velem egyenrangú félként tekintettem Rád. A riválisom voltál, ugyanolyan voltál, mint én. Te voltál a jófiú, én pedig a rossz.
Azt hiszem, igaz az a mondás, hogy csak a jók mennek el.
Sajnálom, Ryuuzaki, sajnálom, hogy ez történt. Annyi időnk lett volna még. Hogy megmérkőzhessünk. Hogy megküzdjünk. Csak Te meg én, a világ ellen.
De halott vagy.
És azt hiszem, azóta én is meghaltam. Talán nem fizikailag, hanem mentálisan. Valaminek vége szakadt bennem, és azt a tért az őrület töltötte ki. Azt akarom, hogy vége legyen.
Érzem, hogy nincsen már sok hátra. Remélem, meg tudsz nekem bocsátani…
Tudod, Ryuuzaki, mire gondolok épp? Ahogy itt ülök, és izzadok e levél fölött? Ahogy forog körülöttem minden? Ahogy remeg a kezemben a levél?
Arra, hogy míg itt volt az idő, nem éltem igazán, de most, hogy érzem a saját halálom közelségét, mindennél jobban élni akarok. Neked csak annyi bűnöd volt, hogy le akartál engem leplezni. Kezdettől fogva tudtad, hogy én vagyok Kira.
Beismerem, én vagyok/voltam, és mindig is én maradok Kira.
Remélem, halálodig igaz barátodnak tekintettél. Az elvesztésed mutatott rá, hogy én is barátként tekintettem Rád. De nem. Te több voltál, mint egy barát. Mint egy igazi barát. Mert Te voltál az én másik felem.
Már alig bírom fogni a tollat, de érzem a mellkasomban szétáradó megkönnyebbülést. Érzem, hogy ha most meghalok, lesz elég időnk, hogy megvitassunk mindent. Ryuuzaki? Itt vagy? Mért nem felelsz nekem?!
Ryuuzaki!
Úgy látszik, képtelen vagy megbocsátani. Nehéz ez így. Bűntudattal együtt halni…
Olyan mókás most. Tudod mi jutott az eszembe? Hogy a halálunk előtti negyven másodperc a legértékesebb. Nem tudom eléggé megbecsülni… Próbálok kapaszkodni a még meglévő, kevéske életembe, de nem megy.
Már látlak Téged…
…
A halálisten fekete szárnyain, még egyszer utoljára elrepült arra a helyre, hogy végső búcsút vehessen egy igazán érdekes embertől.
Sápadtan csillogó, elevennek tűnő szemekkel pásztázta végig Yagami Light holttestét, ahogy élettelenül feküdt valamikor nappalijuk szőnyegén.
Ryuk szemét nem kerülte el a fiú kezében tartott levél.
Finom mozdulatokkal lefejtette róla a halott ujjait, és olvasni kezdte.
Miközben megjegyezte, hogy akármi is történjék, akármeddig is éljék, nem fog érdekesebb és bolondabb teremténnyel találkozni, mint az ember, elkerülte a figyelmét egy alászálló papírfoszlány.
A fecni kecses ívet írt le, és megtalálta végső nyughelyét Yagami Light mellkasán, pont a szíve fölött.
A papíron csak egy mondat állt:
Amíg érez a kezed, amíg néha még rám vársz,
Egy mozdulatban, egyszer majd újra megtalálsz…
Viszlát, Yagami!
VÉGE
Utolsó kommentek