VIII. Fejezet: A második nap – A sirály haverom tehet róla…
Az ébrenlét elmosódó határán jártam. Ott, ahol az ember tudja, hogy nem egészen alszik, de felébredni sem akar. Csak sajna, erről bizonyos Lilyan Evans mit sem sejtett. Vagy pedig csak pofátlanul nem akarta tudomásul venni, hogy marhára nem érdekel engem a szerelmi élete, se semmi, ami ilyen fontos azért, hogy felkeltsen hajnali… fél hétkor. Hát megáll az eszem!
Álmosan felemeltem a fejemet, ami időközben eggyé vált a párnával, és kábán próbáltam belőni, hogy barátnőm az ágyam szélére egyensúlyozza magát, és nekem suttog.
Nyitva volt az egyik ablak, még éreztem a hajnal ízét. Meg tudtam volna forgatni a számban. Olyan nyúlós volt, és semmi hűs szellőt nem ígérően fülledt. Nem próbáltam meg csodálkozni, errefelé iszonyú idétlen és kiszámíthatatlan az időjárás, tegnap még esett, ma meg sunsine.
- Összejöttünk! – ujjongott Lily boldogan. Ujjongani csak úgy lehet. Nekem ez még így reggel magas volt. Az agyam akkori kapacitása képtelen volt felfogni ezt a dolgot, amit hajnalok-hajnalán rám zúdítottak.
- Kivel?
- Hát Perselusszal!
- Hát persze – motyogtam Aztán jutott csak el a tudatomig, amit mondott. Azonnal felültem. – Na még egyszer, mintha nem hallottam volna jól…
- Össze… jöttem… Perselus… Pitonnal! – a végén már kiabált, de nem érdekelt már nagyon. Fület akartam mosni, illetve jól megverni Lilyt és megrugdosni a srácot. Hogyan tehették? Hamarosan úgyis szétmennek, és akkor majd én leszek az, akit mindenki nyaggat a problémáival. Na nem! Nyugi, Bennett, ne légy vészmadár! Engem ugyan nem fognak nyaggatni, van anélkül is éppen elég problémám. Ami azt illeti, erősen szükségesnek tartom, minél hamarabb keríteni egy problémamegoldó alakulatot, vagy alapítani. Fenekestül felfordult az életem, és nem látom a fényt az alagút végén, a sok feltornyosuló probléma között. Mondjuk, lehet nem is baj, legalább nem gázol halálra a szembe jövő kocsi. Bár… ma kibuszozunk a tengerpartra. Ennél már nem lehet rosszabb, úgy érzem.
És akkor reggel, félálomban, nyűgösen és fájó fejjel, azt kívántam, bárcsak bekerülnénk egy Battle Royaleba. Az esélyt adna arra, hogy megoldódjon az összes eddig felgyülemlett problémám.
A fürdő eléggé tágas volt ahhoz, hogy ketten is elférjünk benne. Nehezteltem Lilyre, amiatt, amit tett. Éppen fogat mosott, nagyban habzott a szája, én pedig pont akkor léptem ki a zuhany alól. A hajamból csepegett a víz, végigszántva mesztelen vállaimon. Gyorsan magam köré tekertem a halványlila fürdőlepedőm, és Lilyhez fordultam.
- És, baszélgetettetek? – kérdeztem, kivételes komolysággal. Megrázta a fejét, aztán kiköpött. Zöld hab fröcskölt minden felé. Aztán felegyenesedett, és öklével letörölte a szája szélét.
- Mért van olyan érzésem, hogy egyáltalán nem örülsz ennek?
- Mondtam én egy szóval is ilyet? – De ő csak állt, és nézett utánam, kezében a halványzöld fogkefével. Mosolyogva vállat vontam, aztán kinyitottam a bőröndöm, és a fürdőruhám után kezdtem kutakodni. Egyszerű fekete, kétrészes darab volt, francia bugyival és szimpla felsőrésszel. Semmi extra, nem voltam az a csapodár stílus, inkább hátra maradtam, ha tehettem. Eddig bejött.
Egyedül voltunk a szobánkban, a társaink, gondolom, rég tömték magukban a reggelit, de mi Lilyvel úgy döntöttünk, hogy ma kihagyjuk. Nem akartam, hogy a reggeli a gyomromban kavarogjon, miközben nyelem a sós tengervizet.
Mindketten fekete farmer és fekete felső mellett döntöttünk. Pont indulásra értünk le, odakint meglepően meleg volt. Csodálatos. Még egy ürügy, hogy irány a tengerpart. Pedig semmi kedvem nem volt, hogy strandoljak. Sokkal inkább maradtam volna a fenekemen, olvastam volna, vagy akármi. Bármi jobb ennél. Főleg, hogy Lily azonnal lecsapott Perselusra, engem hátrahagyva. Én cipeltem a strandcuccát. Ott a pasija! Mért engem csicskáztat?! Amúgy is rengeteg szeméttel pakolta tele, nem értettem a lényeget, nálam csak naptej, meg törülköző volt. Mi kell még a strandra?
Napszemüveg. Jutott eszembe, miután végig mezítlábaztam a dög meleg homokban, míg a bokám nyaldosták a kékeszöld hullámok, míg a nap kisütötte a szememet. Hát mondja meg nekem valaki, hogy mi ebben a jó!
Alig egy órája értünk ki, és Blacknak hírét se láttam, mióta leszálltunk a buszról. És sajnos Lilynek se. Meg Perselusnak sem. Ennek nem örültem, magyarán, egyáltalán nem voltam feldobva. Úgy tudtam, hogy ez lesz a vége, hogy magamra maradok, de ugyanakkor meg mindenki halál boldog. Legalább Black zaklatna! Addig se unnám magam halálra. Nem hallok jól… az előbb Blacket említettem? Ráadásul a mai nap már másodszor? Édes Istenem!
A fürdőlepedőket, és a táskákat lepakoltam egy viszonylag árnyékosabb helyre, aztán kibújtam a papucsomból, és futva elindultam a habzó óceán felé. A hullámok a partra mostak sok kis apró, színes kagylót. Leguggoltam, és belemarkoltam a hófehér homokba. Ahogy felegyenesedtem, akaratlanul is elszégyelltem magamat.
Mégis hogyan gondolhattam, hogy egyedül vagyok, amikor minden hemzseg körülöttem az élettől? A levegő, a víz, a föld… sosem vagyok egyedül.
Mélyet szippantottam a sós-tenger illatból, amikor nagy nyugalmamban fejbe talált valami. Egy focilabda volt. A fejemről a homokba pattant, onnan pedig a habokba. Lehajoltam érte, és felvettem, aztán szembe találtam magamat Potterrel. Támadt egy ötletem.
- Bocs, visszaadod? – kérdezte kedvesen vigyorogva. Nem értettem, hogy Lily mért gyűlölte ennyire, Blackkal ellentétben, most tök normális volt. Bár ha belegondolok, engem is idegesít az a majom, lehet hogy Lily meg éppen Blackkal van így, mint én Potterrel. Nem, az teljesen kizárt. Hiszen Lilyan Evans gyűlöli az összes Mr. Tökélyt.
- Aha, de csak ha beszélhetek veled – nyögtem ki végül, és mikor felvont szemöldökkel bólintott, visszaadtam neki a labdát.
Elindultam a part mentén, úgy, hogy a víz éppen csak érje a lábam. Ő sötétzöld fürdőnadrágban volt, lelógott a térdéig. Felzárkózott mellém, és lépést tartott velem.
Rikoltozó sirályok húztak el a fejünk felett, de én töretlenül csak haladtam előre, némán, miközben ő követett. Kicsit sem voltam zavarban, magamban éppen próbálgattam, hogy hogyan is kezdjem el neki mondani azt, amit akarok. Elértünk egy csendesebb partszakaszra. Itt csak az óceán moraját hallottuk, a víz zúgása elmosta a társaink önfeledt kiáltozását, és nevetését.
Itt tökéletes lesz. Döntöttem, aztán megtorpantam. Potter beleütközött a hátamba. Szembe fordultunk egymással, és egyszerre szólaltunk meg. Zavartan elnevettem magamat, ő is ezt tette.
- Mondd te! – mondta végül, ahogy levegőhöz jutott.
- Lilyről akartam veled beszélni – mondtam ki végül. Összevonta a szemöldökét, és csak bámult rám.
- Akkor üljünk le – indítványozta végül, és kicsit távolabb, a homokos part felé bökött. Arrébb sétáltunk, és egy hatalmas, lapos kőnek vetve a hátunk, leültünk a homokba. Oda, ahol elért minket a víz, körülöttünk ezer színes, apró kagylóval. Szórakozottan beletúrtam, közben ő letette maga mellé a focilabdát, és türelmesen várta, hogy belekezdjek.
- Tudod, Lily olyan dolgot tett, amiért nagyon neheztelek rá.
- Micsodát? – Ő még biztosan nem tudja. Jaj, drága James, most összetöröm a szíved. De muszáj lesz megtennem. A te és Lily érdekében.
- Éjjel összejött…
- Igen?
- Perselusszal. – Fájó volt a közénk beállt csend. Csak a természet hangjait hallottam, pedig Potter ott ült mellettem. Most ő kezdte el turkálni a homokot. Egy apró kagylót löktem felé, mire visszaküldte nekem. Éppen szólni akartam, amikor ő törte meg a csendet végül.
- Hayley, te leszel az én… barátnőm?
Felnevettem.
- Gondolod, Potter, hogy ebbe belemegyek? Csak azért, hogy ezzel megszerezd magadnak Lilyt? Sajnálom, a válaszom negatív.
- Miért? – most rám meredt, egyenesen az arcomba. – De hát te sem támogatod ezt a kapcsolatot, akkor meg… had érezzük már jól magunkat.
- Nem. Pot… James. Nem értesz. Nem leszek féltékenységed tárgya, nem fogok Lilyvel játszani, mert szeretem… nem, nem ÚGY! Hülye vagy – intettem le, mikor nagyban vigyorogni kezdett. – Csak tudod, érzem, hogy ennek a dolognak, csak rossz lesz a vége. És azt akarom, hogy előbb ráébredjen, mielőtt butaságot csinálna.
- Mit? Hogy összefeküdjön azzal a halálmadárral? – elmosolyodtam rajta.
- Például.
- Na ne.
- Hát igen, úgy tűnik, egyezik a véleményünk – mondtam végül. Felbámultam az égre, és úgy folytattam. – Segíteni akarok neked, hogy összejöjjetek. Annyira szeretném.
- Miért?
- Ne idegesíts! – csattantam fel. – Azért, mert a barátnőm, és azt akarom, hogy boldog legyen, és ne csessze el az életét.
- Nagyon önzetlen vagy.
- Hát igen. De tehetek mást?
- Persze, van választásod.
- Csak tudod, nem akarom, hogy se Lily, se Perselus rajtam vezesse le a keserűségét. Mert ha ezek szétmennek, akkor én leszek a kettejüket összetartó egyetlen kapocs. És tudom, hogy ritka szar lesz az, az időszakom.
- Értem én. – Aztán megint nem szólt egyikünk sem. Magamban adtam Jamesnek egy hatalmas piros pontot, hogy milyen nyugodt maradt egész végig, hogy nem kezdett el pattogni és csapkodni. – Te, Hay…
- Hm? – kaptam fel a fejemet elmélázásomból.
- Tisztában vagy vele, hogy milyen jó csaj lettél?
- Mi? – egészen elvörösödtem. Na nem, tuti nem vesz le a lábamról. – Mire gondolsz?
- Hát hogy… - és egészen pontosan bizonyos testtájaimra bökött. – Már régebben feltűnt…
- Régebben?
- Jó, pár napja.
- Mikor Blacknek is?
- Később.
- És erre hogy jöttetek rá? Blacknek nem volt már más numerája, aki ne adta volna oda magát?
- Mondjuk úgy, hogy igen. – Nem tudom, miért, de akkor is szíven ütött a hír. Szóval így kezdődött minden.
Blacknek mindegy, csak legyen egy csinos test, elviselhető pofival. Ezért hajtogattam én folyton, nem hiába, hogy Cam, Kim, Melani és a többiek menjenek csak hozzá, azt sosem értettem igazán, hogy Lily hogyan mászkálhatott el velük mindenhova. Mi van, ha titokban ő is a nyáláét csorgatta, csak előttem játszotta meg a hűvös kislányt? Nem fér a fejembe.
Felpattantam, mert nem akartam tovább Potterrel dumálni. Egyedül akartam lenni, messze a többiektől, hogy megérthessem azt, amit eddig nem sikerült. A lelkemben kavargó legtöbb kérdés így kezdődött: Miért?
- Most meg hova mész? – ugrott fel utánam, és a kezem után kapott.
- El. Sétálok.
- Nem jössz be úszni egyet?
- Bocs, most nincs kedvem – mondtam savanyúan. – Menj csak.
Már éppen indultam volna, mikor eleresztette a karom, és csak ennyit mondott:
- Tudod, egész jófej vagy.
- Kösz – mondtam végül. – Te is. – Aztán elfutottam. Mi a jó fene üthetett bele James Potterbe? Ráadásul, képes voltam jó párszor Jamesnek hívni? Jéusmáriaszentjózsef!
Olyan, délután négy fele járhatott, mikorra lassabb tempóban elértem egy sziklafalhoz. Egészen addig csak ugrándoztam a bokámat nyaldosó tengervízben, és azon törtem a fejemet, hogy vajon hova tűnhetett el Lily, meg Black. Lily jobban izgatott, de ha belegondolok, hogy biztos Perselusszal van, akkor egy cseppet máris érdektelenné válik. Az ő szemében meg én válok, érdektelenné. Narcisszával már nem is foglalkozom, neki ott a leendő férje, csak igazából az bánt engem, hogy én mindig mellettük voltam és leszek is, ők pedig itt hagytak engem, csak úgy. Felfoghatatlan. Le a pasikkal! Ők minden rossz okozói! Biztos vagyok benne, hogy Éva is csak azért ette meg a tiltott gyümölcsöt, hogy imponáljon Ádámnak… De álljunk csak meg egy percre! Az alapműveltségen kívül ugyebár, amibe beletartozik a Biblia részleges ismerete, mit foglalkozok én isten dolgaival?
Megtorpantam az előttem húzódó sziklatömb tövénél, és akaratomon is kívül éreztem, ahogy beleng körülöttem mindent a tömb és az óceán kézzel foghatatlanul egybefolyó sós illata.
Ujjaim végighúztam a repedések mentén, miközben egyszer-kétszer megfordult a fejemben, hogy felmászok a szikla tetejére, és megnézem, ellátok e Amerikáig. Ha igen, integetek Davidnek. De persze ez lehetetlenség. Csak úgy, mert mókásnak tűnik. Aztán meghallottam a hangokat. Egy kopasz sirály körözött felettem, és amikor hátrébb húzódtam, és megkerültem a tömböt, aztán lábujjhegyre álltam, és felnéztem, egészen a perem felé, megpillantottam két alakot a szirt szélén. Csak üldögéltek. Szóval… szóval megvilágosodtam afelől, hogy Black hova tűnt el egész napra. Valaki volt vele… és ez a valaki, természetes, hogy Blaise volt. Hát ki más?
Hátulról, ha nem ismerem őket, azt mondtam volna, hogy ikrek. De komolyan. Ugyanolyan hosszú fekete haj, izomzatra egyező testalkat, csak a fürdőnadrágjuk színe volt más. Blacknek fekete… milyen kreatív, Blaisenek kék. Legalább, mindkettőnek megy a szeme színéhez.
Beszélgettek.
Jöttem rá azonnal.
Méghozzá.
Rólam.
Na álljunk csak meg! Ez érdekelne…
Közelebb lopakodtam, és úgy kuporodtam le a homokba, hogy semmilyen szögből ne lássanak. Úgy nézett ki a szituáció, hogy én üldögélek a fal tövében, amíg ők ketten, a sziklaszirt szélén ücsörögnek, és Rólam beszélgetnek. Ebben csak az a megdöbbentő, hogy mióta is érdekel engem, hogy mit csinál Black, és hogy egyáltalán mit mondd rólam? Felfoghatatlan.
- Szóval… képes voltál tegnap este dobni Cameront… mesés – morogta Blaise.
- Cameron egy ribanc. Egy gonosz ribanc. Hiányzik, mint púp a hátam közepére… - Ez miden bizonnyal csak Black lehetett. Ha csak, Blaise nem magával beszélget. Atya ég, még a hangjuk is hasonlít!
- Hát, azért elég jó csaj…
- Csak belül üres. És azért igazából köztudott, hogy szinte mindenkivel dugott már…
- Inkább azokat vegyük számba, akikkel eddig nem.
- Annyira nem érdekel a téma…
Az óceán hullámai néha-néha odacsaptak a partra, miközben hallgattam a csöndet. Fenének kellett nekem idejönni hallgatózni, most cinkes lesz, hogy visszamehessek. Megláthatnak, ha visszafelé futok.
Hülye, hülye, nagyon hülye vagy, Bennett!
Ujjaimmal egy fésűs kagylót markolásztam, mikor újra felcsendült Blaise hangja.
- Hanem, sokkal inkább Bennett? – Hangjában maró gúny volt. Black egyelőre semmit sem válaszolt, csak hallgatott, végül, kinyögte, hogy.
- Ja.
Blaise képes volt kiröhögni. Miattam. Ha nem kellett volna bujkálnom itt lent, akkor biztos, hogy leverem onnan. Hülye, egoista majom!
- Le akarod fektetni?
- Egyszer igen.
- Egyszer?
- Jaj, tudod hogy értem…
- Tudom. Azt hiszem te… belezúgtál Bennettbe! – Blaise megint vihogott, de aztán Black is bekapcsolódott.
- Azt hiszem, igen!
És csak röhögtek tovább. Én pedig ott kuporogtam lent, és magam elé meredtem. Nem, ezt nem bírtam felfogni. Ne már!
- De tudod… - mondta aztán lihegve Black. – Hay, öt éven keresztül beléd volt zúgva…
- Belém? – Blaise hangja egyszer csak komoly lett. Olyan hirtelen, mint ahogy ebben a pillanatban a napot is eltakarta egy felhőfoszlány. Köszi, Black, ez volt az égés!
- Bizony. Teljesen oda meg vissza volt érted – Oké, Sirius Black most vallotta be, hogy „valamit” érez irántam, erre közli a volt szerelmemmel, hogy belé voltam zúgva öt évig, és mindezt olyan nyugodt és színtelen hangon, hogy meg tudnék tőle őrülni. – Múltkor is miattad bőgött… én vigasztaltam – Ne, ezt neee… Tenyerembe temettem az arcom, és magamban halkan szitkozódtam. Mennyi az esélye, hogy beteget jelentek, és apám megmenekít egy gyors fuvarral ebből az égően abszurd helyzetből? Annyi, minthogy holnap reggel felébredek, kezemben egy shotgunnal, és azt a feladatot kapom, hogy lőjem le Camet. – Azt mondta, fellöktétek, és megaláztátok…
- Emlékszem. Utána fel is vettem msnen, és ezt bocsánatot kértem tőle. – Kösz, ki voltam ám segítve!
- Igen, de Graham is felvette…
- Mi?
- Tudod, felvette a csajod, és…
- Honnan tudod?
- Ő mondta nekem.
- Ti beszéltek?
- Igen…
Ez enyhe túlzás. Ő zaklat engem, én pedig kénytelen vagyok válaszolni.
Black, még mondott volna valamit, de aztán azt nem hallottam. A saját üvöltésem elnyomta.
Az a sirály, ami felettem körzött, egész utamon, ezt a pillanatot választotta, hogy lecsapjon rám. Már idefele jövet fura volt, hogy ennyire a nyakamban liheg az, az állat.
Szóval, egyszer csak azt vettem észre, hogy valami, kedvesen pislogva lekukucskáltam odafentről, a fal tetejéről. Félrefordította a kis buksiját, aztán elrikoltotta magát, hogy: Víííí! És lecsapott! Én pedig felordítottam, mire Black és Blaise felugrott, és odarohant.
Kezemmel elhessegettem a madarat, és futásnak eredtem, mielőtt a két srác felfoghatta volna, hogy itt voltam, és nagyjából mindent hallottam.
- Hayley! – Valamelyikük utánam ordított, aztán hallottam, ahogy a nyomomba eredtek. Csak rohantam, egészen végig a parton, ahogy a lábam bírta. Ez nagyon ciki! Ez most annyira úgy vette ki magát, mintha érdekelne valamelyikük. Gyorsan egy ásót, had ássam el magam!
Perceken belül lelassítottam, és megtorpantam. Már láttam a többieket, Potter és Peter a vízben játszottak, ők voltak hozzám a legközelebb. Belegázoltam a tengerbe, és már az sem érdekelt, hogy csurom vizes leszek. Csak Black ne találjon rám. Nem akarom.
Körülöttem hirtelen csend lett. Mindent körülölelt a víz halk pulzálása, és az a túlvilági csend. Leláttam az óceán aljáig. Csodálatos fehér homok, kagylók mindenütt, és apró ezüstös halacskák. Prüszkölve levegőért mentem a felszínre, amikor éreztem, hogy valami nagy test elhúzott alattam. Megmerevedtem, és lebámultam. Nem láttam semmit. És még időm sem volt, hogy meg forduljak, amikor éreztem, hogy lehullok a fürdőruha felsőm. Mielőtt odakaptam volna, a következő dolog, amit észleltem, az két kar volt, ahogy a mellemre fonódott, és egy izmos has, ami a hátamnak tapadt.
Előttem Cameron állt, arca valahol a vicsorgás és a vigyorgás határán, amit, az én melleimet tapogató Sirius Black látványa azonnal lehervasztott az arcáról.
- Mégis mit képzelsz magadról, Sirius? – csattan fel egyszer csak Cam. – Mért fogdosod ezt… amikor itt vagyok én is?
- Takarodj innen – mondta halkan Sirius. – Tűnj el…
- Na de…
- Veszíteni, tudni kell – motyogtam magam elé.
- Menj – bökött oldalra Black. – Azonnal. Indulj!
Cam nem nézett vissza, füstölögve elsétált mellettünk, és még azért annyit odavetett, hogy nyugodjak meg, ennyivel nincsen letudva. Ez még csak a kezdet.
- Jól vagy? - kérdezte aztán Black, még mindig engem fogdosva.
- Elengednél?
- Persze – mondta aztán vigyorogva. Lassan elhúzta a kezét, mire rajtam volt a sor, hogy összefonjam a sajátjaim a mellem előtt. Nem mertem vele szembe fordulni, ezért ő került meg. Nem mertem ránézni, elfordítottam az arcom, pedig láttam, hogy keresi a pillantásom. Lehajolt hozzám, aztán megszólalt.
- Gondolom, mindent hallottál. Én nem fogok semmit se letagadni, minden igaz, amit mondtam rólad… és tudnod kell, hogy… nem, nem is. Már azt hiszem, mindent tudsz, amit tudnod kell…
- Visszaadnád a felsőmet?
- Nincs nálam – hazudta.
- Tudom, hogy nálad van – mondtam, konokul a vizet bámulva. Nehéz úgy keménynek lenni, hogy közben nem bírunk, vagy éppenséggel nem nézhetünk bele, az ellenségünk szemébe.
- Nézz rám, és visszaadom.
- Nem.
- Csókolj meg, és a tiéd.
- Nem.
- Akkor én csókollak meg.
- Nem! – csattantam fel. – Nem kötök veled egyességet. Ha nem adod vissza, akkor így megyek ki.
- De így mindenki látni fogja a…
- Na és? Akkor mi van? – azzal elindultam, hogy szerezzek egy száraz, vagy vizes, nekem tökmindegy milyen állapotú, törülközőt, de Black visszarántott a könyökömnél fogva.
- Nem mehetsz így ki! – emelte fel a hangját.
- Nehogy már te mondd meg, mint csinálhatok és mit nem. – Láttam, hogy felemelte a jobb kezét, ami eddig a víz alatt volt, és felemelte a fekete bikini felsőm. Tudtam, hogy nála van. Megint csak szívat, és zavarba ejtő helyzetbe hoz.
- Már pedig, nem fogsz így kimenni.
- Ha nem kapom vissza, akkor… hé! És mért nem? – képedtem aztán el. Most már kíváncsi voltam, hogy mik az indokai. Okai.
- Csak mert… addig nem láthatja más őket, amíg én sem. És nem akarom, hogy mások lássák, hogyha nekem nem mutatod meg, mert én… - odaléptem hozzá, és lekevertem neki egyet. Aztán kihasználva a döbbenetét, kitéptem a kezéből a fürdőruhafeslőmet, magamra cibáltam, és ott hagytam.
Ekkora egy… ekkora egy… mekkora egy egoista, öntelt, undorító, perverz, szemét… utálom!
Visszamentem és átöltöztem, aztán nem sokkal később indultunk is vissza. Lily, naná, hogy Perselus ölében üldögélt, így én beültem a helyünkre, feltettem az mp3at, és magamban füstölögtem. Visszafelé is jó három óra lehetett az út. A mai napra elegem volt, és az még csak tetőzte a hangulatot, hogy Jane néni, alias utálatos osztályfőnök, kijelentette, hogy holnap egy igazi csemegével szolgálnak nekünk. És mikor valaki megkérdezte, hogy mi lesz az… csak nevetett, és azt mondta, hogy elégedjünk meg annyival, hogy két fős csapatokba leszünk osztva, és reggel indulunk a Szent Akármi szigetre.
Erről tényleg a Battle Royale jutott eszembe, és egészen másnap reggelig imádkoztam az én ateista istenemhez, hogy történjen meg, és lőjenek le, vagy akármi, csak éljem ezt túl.
És Camnak igaza volt, teljes mértékben. Mindketten tudtuk, hogy a java még csak most kezdődik.
Ahogy a nagynénikém mindig mondani szokta: Aminek jönnie kell, jönni fog… és ha itt lesz, szembe kell nézni vele.
Utolsó kommentek