1.
Szar dolog a félelem, de ha az ember lánya a stukker másik végéről lenéz az előtte kuporgó áldozat szemébe, akkor némi megkönnyebbülés szalad végig sötét lelkén, hiszen mégsem neki kell bugyit cserélnie, hanem a másiknak.
- Te rohadt kurva, ezzel nincs vége. - A vámpír arca eltorzult, ahogy az előbb említett félelem elködösítette az elméjét
- Szerintem inkább gondolt át, amit az előbb mondtál, tekintettel arra, hogy nem én vagyok az, akit mindjárt kicsinálnak. - A nő mosolya kegyetlen volt...kegyetlen, de ugyanakkor bájos is
- TEE!!!
A vámpír hirtelen felugrott és támadásba lendült, ám mielőtt komolyabb kárt tehetett volna a nőben, az hezitálás nélkül lőtt. Az ezüstgolyó a vérszívó szívébe csapódott. Vér fröccsent a korhadt fadeszkákra. A vámpír ernyedten összecsuklott.
- Én megmondtam - suttogta Anita, és eltűntette a kezéből a pisztolyt és egyik csizmájának oldalából előhúzott egy ezüsttel bevont karót. Sóhajtása élesen hatott a dermedt csendben, ami körülvette. Óvatosan megközelítette a vámpírt, de látta, hogy már nincs miért aggódnia. Letérdelt az egyre csak terjedő vértócsába és keresztül szúrta a vámpír férfi szívét. Néhány karmazsin piros csepp a lány arcába csapódott., amikor hirtelen támadás érte hátulról.
A nő érezte, hogy megtántorodik és érezte, ahogy durva tépőfogak marnak a nyakába. Felsikoltott, a karót messzire hajította félelmében.
Biztos volt benne, hogy mér pár vérszívó lézeng bent a házban, de hogy ilyen hirtelen találjanak rá, és támadják őt meg...
Sikoltott, de nem volt ideje előhúzni a fegyverét, érezte, már túl késő. A vámpír lakomázni kezdett. Anita nem tudott semmit se tenni ellene, mert ekkor jeges félelem markolt a szívébe. Az előbbi vámpír, akit szíven talált, bénultan éledezni kezdett, s ez egyáltalán nem volt jó jel.
Már éppen azon volt, hogy elrebeg egy gyors miatyánkot, és behunyja a szemét, bár nem akarta elhinni, hogy így lesz vége, amikor felcsendült egy férfihang az ajtóból:
- Anita! Hajolj le!
Anita nem kérdezte, hogy mért, tette, amit mondtak neki.
Lángok csaptak át a fején, megégetve a hátán, megperzselve a bőrét. A két vérszopó dög hörgött, ordítozott, vagdalkozott, de már nem tudtak menekülni. Végük lett.
A férfi az ajtóban, leállította a lángszórót, és a sebesült nőhöz lépett.
- Jól vagy, Anita?
- Csak egy harapás… - nyögte a lány. - Jól odapörköltél nekik, Edward…
- Te rohadt kurva, ezzel nincs vége. - A vámpír arca eltorzult, ahogy az előbb említett félelem elködösítette az elméjét
- Szerintem inkább gondolt át, amit az előbb mondtál, tekintettel arra, hogy nem én vagyok az, akit mindjárt kicsinálnak. - A nő mosolya kegyetlen volt...kegyetlen, de ugyanakkor bájos is
- TEE!!!
A vámpír hirtelen felugrott és támadásba lendült, ám mielőtt komolyabb kárt tehetett volna a nőben, az hezitálás nélkül lőtt. Az ezüstgolyó a vérszívó szívébe csapódott. Vér fröccsent a korhadt fadeszkákra. A vámpír ernyedten összecsuklott.
- Én megmondtam - suttogta Anita, és eltűntette a kezéből a pisztolyt és egyik csizmájának oldalából előhúzott egy ezüsttel bevont karót. Sóhajtása élesen hatott a dermedt csendben, ami körülvette. Óvatosan megközelítette a vámpírt, de látta, hogy már nincs miért aggódnia. Letérdelt az egyre csak terjedő vértócsába és keresztül szúrta a vámpír férfi szívét. Néhány karmazsin piros csepp a lány arcába csapódott., amikor hirtelen támadás érte hátulról.
A nő érezte, hogy megtántorodik és érezte, ahogy durva tépőfogak marnak a nyakába. Felsikoltott, a karót messzire hajította félelmében.
Biztos volt benne, hogy mér pár vérszívó lézeng bent a házban, de hogy ilyen hirtelen találjanak rá, és támadják őt meg...
Sikoltott, de nem volt ideje előhúzni a fegyverét, érezte, már túl késő. A vámpír lakomázni kezdett. Anita nem tudott semmit se tenni ellene, mert ekkor jeges félelem markolt a szívébe. Az előbbi vámpír, akit szíven talált, bénultan éledezni kezdett, s ez egyáltalán nem volt jó jel.
Már éppen azon volt, hogy elrebeg egy gyors miatyánkot, és behunyja a szemét, bár nem akarta elhinni, hogy így lesz vége, amikor felcsendült egy férfihang az ajtóból:
- Anita! Hajolj le!
Anita nem kérdezte, hogy mért, tette, amit mondtak neki.
Lángok csaptak át a fején, megégetve a hátán, megperzselve a bőrét. A két vérszopó dög hörgött, ordítozott, vagdalkozott, de már nem tudtak menekülni. Végük lett.
A férfi az ajtóban, leállította a lángszórót, és a sebesült nőhöz lépett.
- Jól vagy, Anita?
- Csak egy harapás… - nyögte a lány. - Jól odapörköltél nekik, Edward…
Anita! Ébredj már, az istenit neki! - a nő felriadt és ugrott egy nagyot. – Edward…
- Igen, így hívnak. - A férfi egy tökéletes Teddy-féle mosolyt villantott rá - Na, gyerünk már, szedd össze magad, indulnunk kell.
- Én, én…
- Igen, így hívnak. - A férfi egy tökéletes Teddy-féle mosolyt villantott rá - Na, gyerünk már, szedd össze magad, indulnunk kell.
- Én, én…
Edward kérdőn felvonta egyik szemöldökét. - Igen?
Anita megrázta a fejét, majd elvigyorodott.
- Arról álmodtam, mikor először mentetted meg az életemet - mondta, miközben felült a kanapén arrébb kényszerítve Edwardot
Anita megrázta a fejét, majd elvigyorodott.
- Arról álmodtam, mikor először mentetted meg az életemet - mondta, miközben felült a kanapén arrébb kényszerítve Edwardot
- Először? - nézett értetlenül a férfi.
- Igen, először...
- Nincs róla tudomásom, hogy volt további alkalom is, amikor megmentettelek...
- Úgy értem - nyelt egyet Anita -, olyan alkalomra gondolok, amikor nem maradt viszonzatlanul... szóval akkor én tartoztam neked. De mikor megöltem Harleyt, akkor is tartoztam, de azt leverted rajtam. Akkor kvittek voltunk...
- Most is kvittek vagyunk, szívem - azzal Edward egy csókot nyomott Anita megdöbbent arcára.
- Ne hívj szívemnek...
Edward nevetett. Anitának fogalma sem volt róla, hogy min nevethet a Halál, és most az egyszer nem is érdekelte. Vele nevetett... arról se volt fogalma, hogy a Hóhérnak mért támadt viháncolni kedve a Halállal, de ez egy bolond nap volt, és Anita tudta, hogy ez a bolond nap, még tartogat a számára meglepetéseket. Fogalma se volt, hogy honnan, de tudta. Hívjuk női megérzésnek.
- Igen, először...
- Nincs róla tudomásom, hogy volt további alkalom is, amikor megmentettelek...
- Úgy értem - nyelt egyet Anita -, olyan alkalomra gondolok, amikor nem maradt viszonzatlanul... szóval akkor én tartoztam neked. De mikor megöltem Harleyt, akkor is tartoztam, de azt leverted rajtam. Akkor kvittek voltunk...
- Most is kvittek vagyunk, szívem - azzal Edward egy csókot nyomott Anita megdöbbent arcára.
- Ne hívj szívemnek...
Edward nevetett. Anitának fogalma sem volt róla, hogy min nevethet a Halál, és most az egyszer nem is érdekelte. Vele nevetett... arról se volt fogalma, hogy a Hóhérnak mért támadt viháncolni kedve a Halállal, de ez egy bolond nap volt, és Anita tudta, hogy ez a bolond nap, még tartogat a számára meglepetéseket. Fogalma se volt, hogy honnan, de tudta. Hívjuk női megérzésnek.
Edward érdeklődve szemlélte, ahogy Anita körbe ugrálva a szobát, próbálja megtalálni az egyik stukkerét.
- Komolyan mondom, szívesen kölcsön adok neked bármit. - Sóhajtott a férfi, aztán lemondóan legyintett, hiszen tudta, hogy a nő addig nem nyugszik, amíg meg nem leli elveszett játékszerét - Tudod, az idő pénz - folytatta mit sem törődve a rá mért rosszalló pillantással - És igazán nem szeretném, ha lopnád a pénzt.
- Mintha ezt az egész cirkuszt a pénz miatt csinálnád... Edward most mégis kit akarsz becsapni? Neked oly mindegy, csak gyilkolhass, ezt jól megtanultam rólad - motyogta Anita, majd diadalmasan felnevetett. - Hát meg vagy végre.
- Komolyan mondom, szívesen kölcsön adok neked bármit. - Sóhajtott a férfi, aztán lemondóan legyintett, hiszen tudta, hogy a nő addig nem nyugszik, amíg meg nem leli elveszett játékszerét - Tudod, az idő pénz - folytatta mit sem törődve a rá mért rosszalló pillantással - És igazán nem szeretném, ha lopnád a pénzt.
- Mintha ezt az egész cirkuszt a pénz miatt csinálnád... Edward most mégis kit akarsz becsapni? Neked oly mindegy, csak gyilkolhass, ezt jól megtanultam rólad - motyogta Anita, majd diadalmasan felnevetett. - Hát meg vagy végre.
Anita fogta a Browning Hi-Powerét, s betette a már feltett tokjába.
- Látod, mondtam, hogy megtalálom - mondta Anita. S nem tudni milyen oknál fogva vigyorra húzódott a szája, mely végül mosollyá szelídült.
- Sosem kérnél segítséget igaz? - állt elé szorosan Edward.
Edward Anita fölé magasodott jó pár centivel, de most nem volt zavaró ez a magasságbeli különbség. A szinte fekete valamint a kék szempár zavartalanul vizslatták egymást.
Anita felpillantott, csekély érdeklődéssel azokba a mélykék szemekbe, és várt. Edward vigyorra húzta a száját, és érdeklődve közelített arcához Anitájéhoz. Már csak centik választották el őket egymástól, amikor a férfi megérzett valami kelletlenül nyomó érzést a csípőjénél.
- El a kezekkel, Edward... - motyogta Anita, miközben visszahúzta magához a fegyvert. - Erre most nincs időnk... - azzal sarkon fordult, és zihálva kisietett a szobából, Edwarddal a nyomában. Mi az isten történt az előbb? Még levegő is elfelejtett venni! Hogy lehet a szőke bérgyilkos ilyen hatással reá?
- Úgy van... Fogalmam sincsen, mire céloztál az előbb, Anita...
- Ugyan, Ed... Ted. Mondd csak - fordult végül a férfival szembe -, mikor érkeznek a többiek?
- Olaf késni fog... van egy kis... elintéznivalója, azt mondta. Bernando pedig pontos lesz, mint mindig...
És csakugyan, ahogy Edward ezt kimondta, máris kopogtattak, Anita pedig sietett ajtót nyitni, Browninggal a kezében, mint mindig....
- Látod, mondtam, hogy megtalálom - mondta Anita. S nem tudni milyen oknál fogva vigyorra húzódott a szája, mely végül mosollyá szelídült.
- Sosem kérnél segítséget igaz? - állt elé szorosan Edward.
Edward Anita fölé magasodott jó pár centivel, de most nem volt zavaró ez a magasságbeli különbség. A szinte fekete valamint a kék szempár zavartalanul vizslatták egymást.
Anita felpillantott, csekély érdeklődéssel azokba a mélykék szemekbe, és várt. Edward vigyorra húzta a száját, és érdeklődve közelített arcához Anitájéhoz. Már csak centik választották el őket egymástól, amikor a férfi megérzett valami kelletlenül nyomó érzést a csípőjénél.
- El a kezekkel, Edward... - motyogta Anita, miközben visszahúzta magához a fegyvert. - Erre most nincs időnk... - azzal sarkon fordult, és zihálva kisietett a szobából, Edwarddal a nyomában. Mi az isten történt az előbb? Még levegő is elfelejtett venni! Hogy lehet a szőke bérgyilkos ilyen hatással reá?
- Úgy van... Fogalmam sincsen, mire céloztál az előbb, Anita...
- Ugyan, Ed... Ted. Mondd csak - fordult végül a férfival szembe -, mikor érkeznek a többiek?
- Olaf késni fog... van egy kis... elintéznivalója, azt mondta. Bernando pedig pontos lesz, mint mindig...
És csakugyan, ahogy Edward ezt kimondta, máris kopogtattak, Anita pedig sietett ajtót nyitni, Browninggal a kezében, mint mindig....
Nem sokkal később, Bern és Anita, Ewdard fekete kanapéján terpeszkedett, és nevetett. Tekintettel a rég történt találkozásra, számtalan dolog volt, amiről a félvér férfinek és Anitának tudnia kellett. Anita éppen azt ecsetelte, hogy kíváncsi, mivel áll elő Olaf ismét, amikor Edawrd lépett a szobába, hozzá szokatlanul nagy vigyorral a képén.
- Mi az, min vigyorogsz? - szegezte neki Bern a kérdést.
- Sejtem, miben sántikál Olaf. Meglepetést akar neked szerezni, Anita...
- Hogy mit csinál?
- Ajándékot hoz neked. Emlékszel? A búcsúlevelében az állt, hogy nem lenne rossz, ha egyszer együtt vadásznátok. Hamarosan, lehet, eljön az idő...
- Az kizárt - rázta a fejét a nő. - Én és Olaf? Ne, Ted, ne ijesztgess... és ne vigyorog rám így.
- Ahogy akarod, szívem.
- Óóóó! - kiáltott fel Bernando.
- Ne hívj szívemnek! - csattant fel Anita.
- Menjetek szobára... - Mindannyian a bejárat felé fordultak, és csodák csodájára, megpillantották azt a férfit az ajtóban, akiről az imént beszéltek. Anita jól megnézte magának, és magában megjegyezte, hogy cseppet sem változott. Semmilyen véres csomagot, letépett emberi, vagy vérszívó fejet nem látott nála dugiban. Cseppet megnyugodott.
Viszont furcsállta, hogy Olaf kerüli a pillantását... mi a lószar?
- Mivel, mindannyian itt vagyunk, ideje, hogy felvilágosítsalak benneteket, mire is készülünk... - vette a szót magához Edward.
- Örülnék neki... - morogta Anita, karba tett kézzel, miközben a Browningt szorongatta, és mereven a kopasz svédre bámult.
- Jaj ne legyél már ilyen durcás, Anita, nem illik hozzád, ilyenkor olyan vagy, mint egy kislány... - Bernando felnevetett, Edward elnézően vigyorgott, Olaf viszont felpillantott, érdeklődéstől csillogó szemekkel.
- Kapd be, Edawrd...
- Mi az, min vigyorogsz? - szegezte neki Bern a kérdést.
- Sejtem, miben sántikál Olaf. Meglepetést akar neked szerezni, Anita...
- Hogy mit csinál?
- Ajándékot hoz neked. Emlékszel? A búcsúlevelében az állt, hogy nem lenne rossz, ha egyszer együtt vadásznátok. Hamarosan, lehet, eljön az idő...
- Az kizárt - rázta a fejét a nő. - Én és Olaf? Ne, Ted, ne ijesztgess... és ne vigyorog rám így.
- Ahogy akarod, szívem.
- Óóóó! - kiáltott fel Bernando.
- Ne hívj szívemnek! - csattant fel Anita.
- Menjetek szobára... - Mindannyian a bejárat felé fordultak, és csodák csodájára, megpillantották azt a férfit az ajtóban, akiről az imént beszéltek. Anita jól megnézte magának, és magában megjegyezte, hogy cseppet sem változott. Semmilyen véres csomagot, letépett emberi, vagy vérszívó fejet nem látott nála dugiban. Cseppet megnyugodott.
Viszont furcsállta, hogy Olaf kerüli a pillantását... mi a lószar?
- Mivel, mindannyian itt vagyunk, ideje, hogy felvilágosítsalak benneteket, mire is készülünk... - vette a szót magához Edward.
- Örülnék neki... - morogta Anita, karba tett kézzel, miközben a Browningt szorongatta, és mereven a kopasz svédre bámult.
- Jaj ne legyél már ilyen durcás, Anita, nem illik hozzád, ilyenkor olyan vagy, mint egy kislány... - Bernando felnevetett, Edward elnézően vigyorgott, Olaf viszont felpillantott, érdeklődéstől csillogó szemekkel.
- Kapd be, Edawrd...
- Nem, a kifejezés nem megfelelő Anita... azt kellett volna mondanod, hogy nyald ki, Edward - válaszolta csillogó szemekkel a szőke férfi.
Anita ledermedt Edward utolsó szavainak hallatán. Csupán annyit érzékelt a körülötte lévő világból, hogy Olaf egyik keze megmozdul, mire Bernando felegyenesedik a kanapéról, Edward pedig egy pisztolyt szegez a kopasz svéd homlokának.
- Na-na, Olaf, csillapodj. - Edward mosolya csöppet sem volt barátságos.
Anita ledermedt Edward utolsó szavainak hallatán. Csupán annyit érzékelt a körülötte lévő világból, hogy Olaf egyik keze megmozdul, mire Bernando felegyenesedik a kanapéról, Edward pedig egy pisztolyt szegez a kopasz svéd homlokának.
- Na-na, Olaf, csillapodj. - Edward mosolya csöppet sem volt barátságos.
- - Hé, srácok, nyugi... - tárta szét békítően a karjait Bernando – Ted, biztosan nem ÚGY gondolta, igaz?
Edward torkát egy rá nem jellemző horkantás hagyta el.
- Mert ha igen, akkor kurvára semmi közötök hozzá, nem de? - szűrte tagoltan a fogai között a Halál.
Edward torkát egy rá nem jellemző horkantás hagyta el.
- Mert ha igen, akkor kurvára semmi közötök hozzá, nem de? - szűrte tagoltan a fogai között a Halál.
Anita tisztában volt vele, hogy Edward tartogat még lepetéseket, na de ennyire? Ráadásul ez az Olaf, ez a degradált állat is mit tett? Megvédte őt, illetve akarta? Szembe szállt a Halállal? Mai nap is érdemes volt felkelni...
- Öhm, emberek... - nevetett zavartan Bernando -, csillapodjatok. Nincs itt semmi probléma, igaz Anita? Edward? Olaf, neked is sikerült lehiggadni? Ha gondolod drága cimbora, akár mesélhetsz is, kiket mészároltál le az utóbbi időben, amíg nem láttuk egymást...
- Bernando, kuss! - csattant fel Anita. - Hajtsunk fátylat a történtekre. Kurvára érdekelne, miért csődítettél megint össze minket, Edward...
- Nos - köhintett egyet, cseppet lehiggadva a bérgyilkos fickó. - Ez a dolog, nem olyan nagyméretű, mint ami Albuquerquében történt, viszont van olyan véres, és titokzatos...
- Ha megint ez a vallásos rituálés, istennős szarság, és ha megint Itzpapalotl keze van benne, akkor én húzok - lépett az ajtó felé Anita. - Elég volt nekem az eset után hallgatni a csajtól, hogy mennyire de nagyon találkozni akar St. Luis Urával... gondoljatok bele, Jean-Claude és egy ilyen... újvilág beképzelt istennője...
- Nem vagyunk túlzottan kíváncsiak a magánéletedre, Anita.
- Kezdj már bele, Edward!
- Hát jó...
A férfi röviden felvázolta a helyzetet. Nem messze, az Új-mexikói várostól, egy temetőben nemrégiben ismételten elszaporodtak a ghoulok. Ráadásul, Edward emlékezett arra az esetre, amikor először akadt ezekkel a primitív emberutánzatokkal összetűzésbe, amikor Anitával majdnem bent égtek abban a kertészlakban, és az járt a fejében, hogy azok a lények, ezekhez, akik végigpusztították azt a temetőt, semmik voltak.
- Értelmes ghoulokkal van dolgunk. Lényegében, okosabbak és ravaszabbak, az eddig látottaknál, mindannyiotok szakértelmére szükségem lesz.
Senki nem kérdezett semmit, tisztában voltak vele, hogy ez nem egy annyira veszélyes feladat, s képesek végigcsinálni. Akkor meg minek félni?
Anita Edward nyomában kilépett a házból, míg bevárták a többieket. Ted a nő füléhez hajolt és halkan belesuttogott:
- Úgy látszik, mégis csak eljött az idő, hogy Olaffal vadássz...
- Öhm, emberek... - nevetett zavartan Bernando -, csillapodjatok. Nincs itt semmi probléma, igaz Anita? Edward? Olaf, neked is sikerült lehiggadni? Ha gondolod drága cimbora, akár mesélhetsz is, kiket mészároltál le az utóbbi időben, amíg nem láttuk egymást...
- Bernando, kuss! - csattant fel Anita. - Hajtsunk fátylat a történtekre. Kurvára érdekelne, miért csődítettél megint össze minket, Edward...
- Nos - köhintett egyet, cseppet lehiggadva a bérgyilkos fickó. - Ez a dolog, nem olyan nagyméretű, mint ami Albuquerquében történt, viszont van olyan véres, és titokzatos...
- Ha megint ez a vallásos rituálés, istennős szarság, és ha megint Itzpapalotl keze van benne, akkor én húzok - lépett az ajtó felé Anita. - Elég volt nekem az eset után hallgatni a csajtól, hogy mennyire de nagyon találkozni akar St. Luis Urával... gondoljatok bele, Jean-Claude és egy ilyen... újvilág beképzelt istennője...
- Nem vagyunk túlzottan kíváncsiak a magánéletedre, Anita.
- Kezdj már bele, Edward!
- Hát jó...
A férfi röviden felvázolta a helyzetet. Nem messze, az Új-mexikói várostól, egy temetőben nemrégiben ismételten elszaporodtak a ghoulok. Ráadásul, Edward emlékezett arra az esetre, amikor először akadt ezekkel a primitív emberutánzatokkal összetűzésbe, amikor Anitával majdnem bent égtek abban a kertészlakban, és az járt a fejében, hogy azok a lények, ezekhez, akik végigpusztították azt a temetőt, semmik voltak.
- Értelmes ghoulokkal van dolgunk. Lényegében, okosabbak és ravaszabbak, az eddig látottaknál, mindannyiotok szakértelmére szükségem lesz.
Senki nem kérdezett semmit, tisztában voltak vele, hogy ez nem egy annyira veszélyes feladat, s képesek végigcsinálni. Akkor meg minek félni?
Anita Edward nyomában kilépett a házból, míg bevárták a többieket. Ted a nő füléhez hajolt és halkan belesuttogott:
- Úgy látszik, mégis csak eljött az idő, hogy Olaffal vadássz...
- Most már tényleg vegyél vissza Edward, különben kénytelen leszek szétrúgni a segged! - sziszegte Anita, bár tudta, hogy fenyegetése süket fülekre talált, sőt, ami azt illeti azzal is tökéletesen tisztában volt, hogy Edward lenne az, aki a végén elgyepálná őt és nem fordítva - Tudod - folytatta gyorsan, mielőtt a férfi válaszolt volna az előbb tett megjegyzésére - nem is értem, mi a francért ráncigáltál megint ebbe a poros kisvárosba. - Anita elhúzta a száját. - Nem hiszem, hogy az irántam érzett, heves vonzalmad késztetett erre a lépésre...
- Anita, én... - kezdett bele Edward
- Miről dumcsizgattok, fiatalok? - kérdezte némi gúnnyal a hangjában Bernando, miközben kilépett az ajtón, Olaf társaságában
- Anita, én... - kezdett bele Edward
- Miről dumcsizgattok, fiatalok? - kérdezte némi gúnnyal a hangjában Bernando, miközben kilépett az ajtón, Olaf társaságában
- Edward arra gondolt,- lépett elő Anita - hogy mit szólnátok hozzá, ha a helyszínre érve kettes csoportokban kezdenénk meg a keresést. Hamarosan alkonyodik, mindannyiunknak megfelelő társara lenne szüksége. Ezért is gondoltuk úgy, hogy Edward lenne Ol..
- Anita mindenképpen veled szeretne lenni - vágott gyorsan a nő szavába a Halál - Olaf, beleegyezel?
Anita idegesen megbökte Edwardot, de úgy hogy a többiek ebből semmit se vegyenek észre. Ám a bérgyilkos itt nem állt.
- Bernando, velem leszel - intett vigyorogva Edard. - Olaf, így jó lesz?
- Olafnak, jó - bólintott a svéd, mire Anita küldött egy gyilkos pillantást Ted felé. A férfi nem riadt meg, rámosolyogott, kimutatva fehér fogait, aztán fogta a napszemüvegét, és az orrára biggyesztette.
Anitában azonnal felment a pumpa, s ahogy az alkonyi eget nézte, ami hamarosan teljes sötétségbe borul, és beszállt a dzsip hátsó ülésére, csak azért is alapon Edwardba kötött.
- Minek neked éjjelre napszemüveg, Edward? Csak nem félsz a rideg valóságtól?
- Anita, én most inkognitóban vagyok, szóval szállj le rólam.
Anita Edward utolsó pillantásából több dolgot is ki tudott olvasni. De az egyetlen, amit igazán megértett, az azt sugallta, hogy a férfinak igaza volt, itt az idő, hogy a Halál ás a Mészáros kart-karöltve, harcoljanak. Hát nem mesés?
- Anita mindenképpen veled szeretne lenni - vágott gyorsan a nő szavába a Halál - Olaf, beleegyezel?
Anita idegesen megbökte Edwardot, de úgy hogy a többiek ebből semmit se vegyenek észre. Ám a bérgyilkos itt nem állt.
- Bernando, velem leszel - intett vigyorogva Edard. - Olaf, így jó lesz?
- Olafnak, jó - bólintott a svéd, mire Anita küldött egy gyilkos pillantást Ted felé. A férfi nem riadt meg, rámosolyogott, kimutatva fehér fogait, aztán fogta a napszemüvegét, és az orrára biggyesztette.
Anitában azonnal felment a pumpa, s ahogy az alkonyi eget nézte, ami hamarosan teljes sötétségbe borul, és beszállt a dzsip hátsó ülésére, csak azért is alapon Edwardba kötött.
- Minek neked éjjelre napszemüveg, Edward? Csak nem félsz a rideg valóságtól?
- Anita, én most inkognitóban vagyok, szóval szállj le rólam.
Anita Edward utolsó pillantásából több dolgot is ki tudott olvasni. De az egyetlen, amit igazán megértett, az azt sugallta, hogy a férfinak igaza volt, itt az idő, hogy a Halál ás a Mészáros kart-karöltve, harcoljanak. Hát nem mesés?
Olaf közelsége a kocsiban némileg feszélyezte Anitát, de próbálta megőrizni a higgadtságát, kisebb-nagyobb sikerrel. Persze Bernandonak, ez azonnal feltűnt, és rá is cuppant a témára.
- Hát nem imádnivaló egy párocska? - kérdezte és Edwardra pillantott
A férfi homlok ráncolva bólintott egyet. - De, nagyon. - válaszolta le sem véve tekintetét a sötétbe vesző útról.
Bernando vigyora egyszerre volt ijesztő és idegesítő. - Szóval... ez lesz az... első alkalom, ugye? - fordult hátra az Anita-Olaf párosra villantva hófehér fogsorát
- Hát nem imádnivaló egy párocska? - kérdezte és Edwardra pillantott
A férfi homlok ráncolva bólintott egyet. - De, nagyon. - válaszolta le sem véve tekintetét a sötétbe vesző útról.
Bernando vigyora egyszerre volt ijesztő és idegesítő. - Szóval... ez lesz az... első alkalom, ugye? - fordult hátra az Anita-Olaf párosra villantva hófehér fogsorát
- Mire gondolsz? - húzogatta zavartana szemöldökét Olaf.
- Hát, hogy te... és ez a szexi szépség... - Bernando hangja elcsuklott, és fájó sípcsontjához kapott.
- Bocs, életveszélyesek ezek a kanyarok... - morogta cseppet sem bűnbánóan Edawrd.
- Ez fájt - nyöszörgött Bernando. Olaf hátul értetlenkedett, amíg Anita pontosan tudta, hogy Edwardnak valami böki a csőrét. Ráadásul, nem is olyan rég, a Halál csókolta arcon... ez semmi jót nem jelent. És itt konkrétan nem a kis hercehurcájukra gondolt Olaffal. Teddel valami egyáltalán nincsen rendben.
- Igazából arra gondoltam... - kezdett bele Bern, amint elült a fájdalom a lábában.
- Ne is folytasd... - intette le Edawrd, mielőtt Anita szólhatott volna. - Fegyverkezzetek fel, megérkeztünk.
(ez nem saját szerzemény, több emberrel együtt alkottam)
...don't copy
Utolsó kommentek