A régi seb felszakad
Másnap reggel Alisa a fenyőtakarón ébredt. Észre sem vette, hogy este elnyomta az álom, méghozzá vacsora nélkül. Valami meleget és puhát érzett magán. Felült, és lecsúszott róla Murtagh köpenye. Korán volt még, hűvös, és gondolta, hogy este valószínűleg, a fiú takarta őt be vele. Murtagh még aludt, Tövisnek dőlve. Arca nem nagyon látszott a sárkány szárnya, és árnyéka miatt, ami rávetődött. Tövis is nyugodtan szuszogott. Alisának semmi oka nem volt, hogy felzavarja őket. Óvatosan, egy szisszenés nélkül talpra állt, már amennyire tudott, magára terítette a köpenyt, és halk-puha léptekkel elhaladt a tó felé. Murtaghéktól kicsit messzebb leült a tópartra, és figyelte, hogy, hogyan kel fel a nap a távolban.
Némán ült, nem zavarta fel a sima víztükröt, csak nézte a napot. Melankolikusan tekintett a messzeségbe, közbe a szíve egyre jobban összeszorult. Egyedül volt. Tudta, hogy nem hátráltathatja Murtahgékat. De előbb, vagy utóbb el kell mennie tőlük, mert őket is bajba sodorhatja, arról nem is beszélve, hogy Murtagh Morzan fia, akármi történhet. A lány agyán végigperegtek a gondolatok, mint a könnycseppek az arcán. Mi lesz most vele? Megtörölte a szemét, és ujjával megérintette a sima víztükröt. Jéghideg volt a víz, és a szíve is megfagyott a hidegségtől. A nap első sugarai aranyra festették a horizontot. Felnézett az égre, és behunyta a szemét. Hálás volt az új nap felkeléséért. Talán új remények ébrednek, melyekért élhetek. Gondolta. Fürge pacsirta repült el mellette, és tovaszállt a szemhatáron. Mért ne lehetnék én is ilyen szabad? Csak hát megkötötték a kezem, katonák keresnek, több városból is, lehetetlen lesz, előbb utóbb meg fognak találni, akármerre bujkálok is el előlük. E gondolaton elmosolyodott, aztán sóhajtott és felállt. Elindult vissza Murtaghékhoz, de csak Tövis volt ott. A lány, kérdőn nézett a hímsárkányra, aki a furcsa ábrázatára elmosolyodott, és csak ennyit felelt:
Elment, hogy szerezzen valami élelmet. Hamarosan visszajön. Alisa furcsa érzést érzett az agyában, mintha elszívták volna a gondolatait. Aztán rájött, hogy a sárkány furakodott az elméjébe, és ő tudósította róla, hogy a gazdája hova ment.
Te… így, gondolati úton tudsz… beszélni?
Igen, de csak azokkal, akikben megbízom. Látom… te nem akarsz se nekem sem Murtaghnak ártani, sőt nem is tudnál, ezért megbízok benned, és megígérem, hogy ha kell, megvédelek.
Kö… köszönöm. A lány megilletődve válaszolt a sárkánynak. Csodálkozott, hogy fel sem tűnt neki, hogy az alatt a pár perc alatt, amíg ő a tóparton merengett, Murtagh továbbállt, vadászni.
Csakhogy, az nem pár perc volt. Majdnem egy óra. Murtagh azért ment el, mert látta, hogy te elvagy magadnak. Nem akart megzavarni.
Értem. Válaszolta Alisa. Több szó nem esett az idő alatt Tövis és ő közte, amíg Murtagh vissza nem ért.
- Nem vagy éhes? – kérdezte, mikor sikeresen megsütötte a húst.
- Nem igazán. – felelte a lány. Éppen azon elmélkedett, hogy milyen csodálatos dolog is az, ha valaki így képes, gondolati úton beszélgetni a sárkánnyal.
- De enned kell. – erősködött Murtagh – tegnap este is csak úgy elaludtál, pedig mire készen lett az étel, ehettél volna, de…
- Sajnálom… - a fiú átnyújtott neki egy szelet húst. – köszönöm. – elfogadta végül, mert nem akarta megsérteni és neki látott az evésnek.
Murtagh csöndben evett, Tövissel ellentétben, aki hangosan, horkantva falta az őzet. Alisának szemet szúrt valami Murtagh tenyerén és azonnal megakadt a szájában a hús. Gyorsan lenyelte.
- Egy pillantást vethetnék a tenyeredre? – a fiú vállat volt, és odanyújtotta Alisának. A lány a kezébe fogta, a fiú tenyerét és megszemlélte benne a gedwëy ignasiat. Végig húzta az ujját a csigavonal mentén, mire Murtagh beleborzongott az érintésbe. – minden sárkánylovasnak ugyanilyen a jel a tenyerében?
- Nem. Színtől és formától különböző.- Murtagh visszahúzta a kezét, és visszavette a kesztyűjét. Mikor befejezték a reggelit, Murtagh felállt, és összepakolt mindent. Azután odalépett Alisához, és megkérdezte tőle:
- Mi tovább állunk. Velünk tartasz, vagy mész a magad útján?
- Hát én… igazából, a Birodalom elől menekülök. Minél messzebb akarok menni innen, hogy elhagyhassam ezt a helyet, és az üldözőimet is.
- Akkor tarts velünk. –ajánlotta Murtagh.
- De a sárkányod nem bírna el mindkettőnket.
- Dehogynem! Gyere! – azzal Murtagh karon ragadta a lány, és elkezdte magával húzni a lény felé.
Felsegítette Alisát, aztán mögé ült, és átkarolta a lány derekát, közben szorosan fogta a sárkány kantárját.
- Gyerünk Tövis, repülj! – kiáltotta Murtagh.
- Szerintem ez nem valami jó… - mondta hírtelen a lány, de már késő volt, felszálltak a magasba. Arcába csapott a hűvös menetszél, és a szemeibe könnyeket csalt.
- Ne aggódj, itt vagyok foglak! – kiabálta a háta mögül a lovas, és balra dőlt, hogy kormányozni tudja Tövist. – kicsit gyorsan fogunk menni, kapaszkodj!
- De, de mibe!? – a lány sikított, mert Tövis elsuhant egy felhőcsomó mellett, egyre magasabbra szökkent, végült, villámgyors zuhanórepülésbe kezdett. Alisa megmarkolta Tövis egyik tüskéjét, de így is majdnem előre bukott. Csak az volt a szerencséje, hogy Murtagh erősen fogta, és magabiztosan ült a sárkány hátán.
- Nyugodj meg! Bízz Tövisben! Megígérte, hogy megvéd nem?
- De! – mondta Alisa, és ő is hátradőlt. Így már kényelmesebb volt, csak feszengve érezte kicsit magát, egy olyan alakkal együtt, mint Murtagh, akit csak egy napja ismert, és még alig beszéltek. Igaz a múltjukat ismerték, de semmi többet a másikról.
Alisa egyre jobban élvezte a repülést, ahogy a szél belekapott a hajába, és ahogy érezte, hogy végre szabad. A szívében szabadságot érzett, és a reggeli pacsirtára gondolt. Úgy érezte, mintha repülne. Elengedte Tövis tüskéit, és kitárta a karját. Tövis megint zuhanórepülésbe kezdett, és Murtagh éppen időben elkapta Alisát a derekánál, különben lecsúszott volna, Tövis nyakán át a semmibe.
- Ne! – kiáltott hírtelen fel Alisa. – ne kérlek, ne ott, ez nagyon fáj! – Murtagh ijedten vette észre, hogy, Alisát a hasánál szorította meg, ott, ahol apja hasba szúrta három éves korában. Utána gyorsan elengedte, de ügyetlen volt, mert a lány ájultan ledőlt Tövis oldaláról, és zuhant le a mélybe.
- Azonnal, kapd el! – kiáltotta ijedten, és elkerekedett szemekkel a lány felé suhant a sárkánnyal. Tövis még éppen időben elkapta őt a földbecsapódás előtt.
Tövis az egyik lábában a lánnyal, leszállt, egy mezőre, és gyengéden letette Alisát a földre. Murtagh rémülten, látva, hogy Alisának tiszta vér a hasán a ruha, leugrott a sárkány hátáról, és letérdelt mellé.
Rendbe kell hoznunk. Gondolta ijedten. Nem hittem volna, hogy egy régi seb így felt tud szakadni.
Most már elhiheted. Segíts neki, ahogy csak tudsz!
Azon vagyok. Morogta Murtagh. Nem szívesen tett ilyet, de a lány eszméletlen volt, és nagyon vérzett. Fogta és felhúzta Alisa felsőjét, hogy eltudja, látni a sebet. Csúnyán vérzett, és a varrás mentén, ahol valamikor a cérna volt, teljesen kettészakadt, úgy tűnt, hogy itt semmi mással nem tud segíteni csak mágiával. Lehúzta a kesztyűjét, és a lány sebe fölé tartotta. Ha engem az erő, amit felhasználok a gyógyításra, az felemészt, nem érdekel, csak az a fontos, hogy ő életben maradjon. Lázasan suttogta a szavakat az ősnyelven, hogy segítsen életben tartania, vagy visszahoznia a pokol kapujából a lányt.
- Waíse hell! Waíse hell! – mondta egymás után többször, de alig történt valami. A vér végig folyt a lány hasán és a derekán. – Letta! - Kiáltotta az ifjú, mire a vér, lassan visszafele, a sebbe kezdett visszaszivárogni. Nagyon sóhajtva látta, hogy a seb lassan beforr, és a vér eltűnik. Csak valamikor nyoma maradt ott, de azzal már nem törődött. Ahogy az utolsó csepp is eltűnt a testről, és a seb is beforrt, Alisa elkezdett ébredezni. Halkan nyögött, és végig tapogatta a forradást a hasán. Aztán visszaejtette a fejét a földre, és elkezdett zokogni.
- Hagyj itt meghalni! – sírta. – semmire sem mész velem, nyomorék vagyok, mert… nem tudok semmit sem tenni, emiatt, a sebem miatt.
- Dehogy hagylak. – hajolt oda hozzá Murtagh – nekem is ugyanolyan nehéz együtt élnem ezzel a sebbel, ami a hátamon húzódik. Tudod… tudod te milyen rossz, hogy a legváratlanabb pillanatban kezd el sajogni, főleg harc közben. Az ellenséggel szemben, legyen az akárki, olyankor esélyem sincs. Ne sírj… inkább örülj, hogy életben maradtál. – azzal felállt, és odament Tövishez.
Úgy látom, ma nem folytatjuk tovább utunkat. Mordult fel a sárkány. Akkor én elmegyek és keresek valami levadászhatni valót.
Menj csak. Mondta neki Murtagh és megpaskolta az orrát.
Tövis felszállt, és eltűnt a felhők között.
- Most, miattam ment el? – kérdezte Alisa és felült. Murtagh odalépett hozzá, és felsegítette.
- Nem, dehogy… vadásznia kell.
- Talán jobb lesz, ha útjaink itt és most elvállnak. – mondta Alisa, és meghajolt Murtagh előtt. – jó volt veled találkozni, és megtudni rólad azokat a dolgokat. De most mennem kell. – Murtagh mozdulatlanul állt, és nézett Alisa után, végül intett neki.
- Jól van! Remélem, még találkozunk.
Pár perc múlva, Alisa rohant vissza Murtagh felé a bokrokból.
- Nem hittem volna, hogy ilyen hamar találkozni fogunk. – nevetett Murtagh.
- Ne nevess itt, hanem segíts! A sárkányod teljesen megvadult, nem akar elengedni engem.
- Talán, mert ennyire megkedvelt… Várj, beszélek vele - intet megint Murtagh.
Miért nem engeded el? Talán ennyire nem bízol benne, vagy ennyire megkedvelted?
Ennyire… megkedveltem. Felelte a sárkány. Murtagh felvonta a szemöldökét. Nem engedheted el így, hogy súlyos sérülései vannak, figyelj már oda rá egy kicsit.
De hát ezt ő akarta! Ő egyedül.
Az most mindegy. Az a fő, hogy ne engedd el!
Jól van!
- Tövis megkedvelt téged, és félt is a sérülésed miatt, ezért nem akarja, hogy elmenj. – mondta az ifjú – Tehát döntsd, el mit akarsz.
- Nem akar elengedni?
- Jól hallottad.
- Ennek örülök. – Alisa finoman megérintette a sárkány orrát, és megborzongott. Elhúzta a kezét, és bátortalanul újra próbálta, de a sárkány megelőzte, és megnyalta az arcát. Alisa nevetett, Murtagh csak távolról nézte őket, és felébredt benne egy furcsa érzés. Ehhez foghatót soha nem érzett, de tudta, hogy mi ez…
- Akkor úgy látom ma is, pihenünk. – mondta Murtagh, mire Tövis felmordult, és összegömbölyödve, lefeküdt a fűbe.
- Remélem, hogy ezek után jól ki fogunk egymással jönni. – mondta Alisa. – egy biztos, ha mind kettőnket üldöznek, akkor meg kell szöknünk a Birodalomból. A vardenekhez nem mehetünk, mert téged gyűlölnek, a tündék egyikünket sem látnának szívesen, így csak egy dolog maradt.
- Mégpedig?
- El kell hagynunk ezt a földet. Mégpedig örökre.
- Csak mi hárman. Te, Tövis és én… mindörökre itt hagyjuk Alagaësiat.
Utolsó kommentek