VI. Fejezet: A Kárhozottak Cirkuszában történt…
Kéthavi zsebpénzem, plusz a csillagok az égről… ez volt az ára annak, hogy Lily fedezzen, hogy náluk alszom, és hogy el is kísérjen a Cirkuszba. Csak az úton jutott eszembe, hogy vajon miért is áldoztam be ennyi mindent, csak azért, hogy elmehessek Blackék idióta koncertjére… Miért is csináltam? De hiába erőltettem meg magamat, nem bírtam épeszű kifogást, vagy indokot találni.
Lily úgy nézett ki, mint mindig. Semmi extra, csak a szokásos, elegancia, üdeség, és a csillogás. Én pedig, hát, ahogy megérkeztünk a szórakozóhelyre, próbáltam minél inkább eltűnni a frissen mosott hajam mögött.
Bár Lily szoknyát vett föl, én azért inkább a rövidnadrág mellett voltam kénytelen dönteni, mert utáltam a szoknyákat, és mindig eszembe jutott a felvágott nyelvű nagynénikém –ami a szívén az a száján-, figyelmeztetése: aztán vigyázz kedvesem, nehogy az ilyen absztrakt helyeken alád nyúljanak. Régen prüszkölve kinevettem, akkoriban olyan tizenkét éves lehettem, de mostanra belátom, valamelyest tudhat valamit. Elvégre Black… profi a lányok szoknyája alatt nyúlkálásban…
Barátnőm útközben rágyújtott egy szálra, de nekem nem adott. Illetve kérni se akartam, de amikor a táskájában volt derékig eltűnve, hallottam, ahogy magyaráz nekem, hogy ne is álmodozzak arról, hogy ő segít nekem a nikotin utáni szükségleteim kielégítésében. Nem szoktat rá, elég, ha ő romlott, és hogy azt akarja, hogy belőlem egészséges, ártatlan nő legyen.
Szóval cigivel a szájában, kimérten végigmérte a helyet, aztán zöldre festett körmű kezét, a kezembe csúsztatta, és beléptünk a kárhozottak közé.
Tágas előtér fogadott, baloldalt egy ruhatárral, jobboldalt pedig egy nem túl kedves emberrel, aki karba tett kezével, és tar kopaszra nyírt arculatával csak állt ott, és mereven bámulta a beáramló tömeget. Úgy festett, mint valami agyontetovált, izomagyú vadbarom, akinek ha füttyent az ember, azonnal ugrik, hogy a bajbajutott kisasszony segítségére siessen. Jó tudni! Ha Black túlságosan beleélné magát abba, hogy megóvjon… hát itt van Terence (mert így hívták a jóembert), aki kemény kint a kő, és hideg, mint az acél. De sötét, mint az éjszaka. Pont ilyen alak kell Blacknek. És a gumibot az övébe csatolva olyan barátságosan kacsintgatott rám…
- Én ezt nem értem… minek ide ruhatár, ha nyár van? Ki a franc jönne nagykabátban ilyenkor? – hallottam meg Lilyan sopánkodását, ami visszarántott a valóságba.
- Hát csak nem bonthatják le nyárra… csak, mert nyár van – vontam vállat, aztán felnevettem, ahogy rájöttem, hogy megint sikerült nagyon értelmeseket mondanom.
Lily közben jegyet váltott, aztán feltették a karszalagokat, ilyen semmi extra dolog, fekete, kb. ilyen lehet, amit a halottakra tesznek a hullaházban… vagy… nem nekik a lábujjukon van. Hát tudom is én!
Beljebb lépve megcsapott az alkohol bűze, és tömény cigaretta füst. Mélyet szippantottam és már rögtön tudtam, hogy nem kell az embernek se innia, se cigiznie ahhoz, hogy függő legyen. Kárhozattal terhes levegőben szinte vágni lehetett a füstöt.
- És most mit csinálunk? – törtem meg a némaságot, amíg befelé araszoltunk. Lily fogta a kezem és vezetett maga után, soha sem voltam még itt, azt sem tudtam, mi hol van.
- A koncert kezdetéig keresünk egy szabad asztalt, rendelünk valamit, összefutunk ismerősökkel… és… elkerüljük a Potter féléket! – nézett át a válla fölött, egyenesen a képembe, dühös arccal.
- Úgy van! – helyeseltem.
- És ha elkezdődik a koncert, akkor megpróbálunk minél messzebb állni a „Tekergőktől” – Lily furán gesztikulált, és behajlította két ujját, hogy idézőjelet mutathasson nekem. Némán bólintottam, mire menetiránynak arccal fordult, és felvezetett egy lépcsőn. Így közvetlen a Vip részlegre kerültünk, mely egy hatalmas terasz volt, ami benyúlt egészen a színpad fölé.
A Tekergők, szerintem határtalanul idióta név volt a bandának, de a tagjai is határtalanul idióták voltak. Már jó pár éve együtt voltak, szerintem lehettek tizenkét évesek, mikor összehozták ezt a cirkuszt együtt. Akkoriban Remus volt a basszeros, tudott játszani a fiú, csak aztán megváltoztak a baráti viszonyok, Remust kirúgták a csapatból, és bevették a helyére Petert, egy rocker srác a D-ből.
Black volt a sztár, a gitáros, mindig hallottam, ahogy a lányok ömlengtek, hogy mekkora nagyokat tud alakítani a koncerteken. Mikor félmeztelenre vetkőzve beveti magát a közönségbe, és hagyja, hogy tapogassák, meg nyalogassák, meg… ááá érdekel is engem.
Potter kornyikált, Malfoy meg dobolt. Eddig egy számot sem hallottam tőlük, de tudtam, hogy ilyen elmebeteg, elvont szövegük van. Egy csomó lány ismerősöm folyton jön, hogy belőlük még sztár zenekar lesz. Csak nehogy aztán ebből a kis punkos közegből felcsapjanak emoba, és akkor aztán sírdogálhatnak, meg vagdoshatjuk egymás ereit egy tompa fakéssel. Ha a generációnknak ez kell! Kell a ráknak… bár Black néha végighúzogathatná a csuklóján azt a fakést…
- Itt jó lesz – torpant meg aztán Lily, mikor elértük a helység egyetlen üres asztalát, ami a legtávolabb volt így is a korláttól, egészen bent a sarokban, s ha mondhatom így, akkor ide annyira nem jutott el a hang. Annyira.
Lepakoltam magamat a székre, csak egy övtáskám volt, Lilynek egy retikülje.
- Mit kérsz inni?
- Talán egy… van itt alkoholmentes cucc? – húztam el a számat. Hallgattam, ahogy felszűrődik a zene, a monoton dübörgés a színpadról. Most játszott Regulus Black kis goth metál bandája. Ők voltak a „Halálfalók”, ahogy hívták magukat, de a banda a „Children of Voldemort” nevet viselte. Narcissza nővére, Bellatrix énekelt, Regulus dobolt, ha jól tudtam, és volt még két másik srác, akik gitároztak. Az egyikük Blaise… a másiknak nem tudtam a nevét. Regulusszal járt egy osztályba, valami magas gyerek, hosszú hajjal. Ilyen újgazdag ficsúr.
Lily közben jóízűen felnevetett.
- Kapsz egy kólát, jó? – ugrott fel vigyorogva. – Mindjárt jövök, kihozom, várj itt.
- Ugyan, hova a fenébe mehetnék? – vakartam meg a fejemet. Csupa ismeretlen emberke, cigivel, vagy alkohollal a kezében. Na jó, mind az én sulimba jártak, esetleg csak pár külsős fordult meg itt, akiket magukkal hoztak a vendégek, szórakozni kívánó fiatalok, akik mint kíváncsian várták az est fénypontját. Azon filóztam, hogy Narcisszával vajon mi lehet, miért nem jött le, amikor egy érintés rántott vissza a valóságba. Kissé majdhogynem felkenődtem az asztalra ijedtemben, de aztán Blackre bámultam, aki széles, elégedett vigyorral álldogált mögöttem, teljes lelki nyugalomban.
- Áh, Bennett, örülök, hogy eljöttél – nem zavartatta nagyon magát, leült Lily helyére.
- Az ott a barátnőm helye – mondtam neki lassan, minden szót megízlelgetve. Így úgy tűnt, mintha eldadogtam volna neki a mondatot. Felvonta a szemöldökét, de aztán csak ingatta a fejét, hogy felfogta, de nem kíván a ténnyel foglalkozni.
- Láttalak ám, nehogy azt hidd, hogy nem vártalak estére.
- Mily meglepetés – sóhajtottam fel, és közben azért imádkoztam némán, hogy Lily igyekezzen vissza, ne hagyjon már a vadállattal egyedül.
- Azért remélem, majd az első sorba álltok be, tudod, a mai koncerten majd felhívunk pár lányt a színpadra… szeretném, hogy ha te lennél az a lány, akit én hívhatok fel – és mellé megpróbált kedvesen mosolyogni, de elnéztem a válla fölött, a lépcsők felé. Gyere már, Lily!
- Felejtsd el! – ráztam meg a fejemet. – Erre nem veszel rá, soha.
- Jamais, ma petite? Jamais?*
- Megmondtam, hogy ne hívj így, Black. És igen, soha.
- Sajnálatos, de azért reménykedek.
- Reménykedj csak, azt szabad, csak kár, hogy a remény egy hazug kurva…* - sóhajtottam fel színpadiasan.
- Húha, felidegesítettelek?
- Nem, csak épp kedvenc könyvemből idéztem…
Végignyújtotta a kezét az asztalon, én pedig próbáltam minél gyorsabban elhúzni az enyémeket, de megragadta, és nem engedett el.
- Én úgy szeretném, ha…
- Kímélj, könyörgöm! Majd felmegy hozzád Kim, vagy Melanie, vagy akárki, csak engem ne zaklass. Olyan keveset kérek?
- Igen. Nehezemre esik.
- Fogyaték.
- Erre most nem szolgáltam rá…
- Black, ha az este folyamán, akármi is történni fog, ami számomra, vagy Lily számára kínos és zavarba ejtő lehet, esetleg olyasmi, ami egyikünknek sincsen ínyére, akkor pokollá teszem az elkövetkező életedet. Arizónában élnek bizonyos ismerőseim. Nos kérlek, ha bármivel is próbálkoztok, felhívom a drága black metálos unokatesóm és minden héten, elmegyünk hozzád, azzal a szándékkal, hogy becsöngetünk, és amikor te ajtót nyitsz, úgy tökön kap az acélbetétesével, hogy belekékülsz. És mikor térdre rogysz, és azt üvöltöd: MIÉRT? Ő majd vigyorogva azt válaszolja: Tudod te mért!*
- Nem vagy semmi, Hayley… ezt egyedül sikerült kitalálni?
- Igen, igazából idefele jövet agyaltam az egész szövegen. Csak hogy tudd, megtenném, minden további lelkiismeret furdalás nélkül. És utána nyugodt szívvel feküdnék le.
- Kivel?
- Hát… nem VELED!
- Pedig biztos vagyok abban, hogy közeleg az idő, amikor sikerül téged becserkésznem – és rám vigyorgott az asztal fölött. Aztán elengedte a kezemet, és az öklére támaszkodva, csak nézett rám.
- Bocs, de nem óhajtok egy lenni a többi trófeád között.
- Te nem egy lennél, te lennél ez egyetlen.
Felnevettem, mire csalódott képet vágott. Lily pont ezt a pillanatot választotta, hogy visszatérjen. Hálás voltam neki.
- Őőő, csak nem megzavartam valamit?
- Ó, dehogy, Black éppen távozni készült… igaz? – kérdetem az említettől élesen.
- Persze, mindjárt kezdünk – kacsintott rám. – Kérlek…
Figyeltem, ahogy elhúzta a csíkot. A tömeg, ami az asztalok között gyűlt fel, szétnyílt, hogy utat engedjen neki. Mintha csak egy király lett volna! Hát megállt bennem az ütő. Milyen idegesítő egy alak.
- Mi a fenét akart? – kérdezte értetlenül Lily, miután letörölte Black utána a székét, majd az asztalt, és lerakta elém a kólámat, míg ő egy Margarétát kezdett el szürcsölgetni. Felötlött bennem, hogy vajon így adták neki, vagy ő rendezte, hogy a zöld szívószál passzoljon az imidzséhez?
- Hát csak hogy álljunk előre, hogy felhívhassanak Potterrel a színpadra minket koncert közben… - hadartam, és gyorsan belekortyoltam a kólámba. Lily félrenyelt, köhögött, aztán egyre vörösödő fejjel kinyögte.
- Remélem, nem egyeztél bele.
- Hát nem.
- Nincs az a pénz, hogy leégessem magamat velük.
- Nekem se!
Na, ebben egyet értettünk!
A COV utolsó száma, egy Nightwish szám átdolgozása volt. Bellának marhajó hangja volt, lassan úgy tűnt, vetekedhet Tarja** hangjával. Na, azért túlzásokba ne essünk, de annyi igaz volt, hogy félelmetesen hasonlított az együttes egykori énekesére. És ahogy egyre felnőttebb lett, nőiesebb, tényleg egy fiatal Tarja Turunent láttam benne. Vérvörös ajkak, fekete haj, sápadt bőr. Az összhatás, mint egy isteni vámpíré. Ha pasi lettem volna, beleszeretek. De mivel lány voltam, és nem pasi, nem szerettem belé.
- Odamegyünk Camhez és a többiekhez? – bökött Lily pár perccel később a fejével egy csapat ácsorgó lányra. Vállat vontam. Igazából nekem olyan mindegy volt, mert én egyikükkel sem voltam valami jóban.
Bennem Cameron és a többi lány a tömör ellenszenvet testesítette meg. Péntek délután plázába járás, vásárolgatás, közben csorgatjuk a nyálunk a Black-félék után. Lily néha velük ment, de tudtommal, soha nem csinálta azt, amit ők. Remélem. Engem sosem hívtak, de ha hívtak volna is, akkor is nemet mondtam volna. Ez nem az én világom.
Lily szépen elcsevegett a többiekkel, én pedig csak ácsorogtam ott, és a tömeget kémleltem, hátha feltűnik valaki ismerős. A Halálfalók éppen pakolták össze az erősítőket, és a hangszereket, aztán megpillantottam az erkély lépcsőjén bámészkodni Bellát. Odasúgtam Lilynek, hogy egy pillanat, de szerintem rám sem hederített, éppen valamin nagyban nevettek Cammel és Judyval.
- Szia, Bella! – kiáltottam oda a lánynak.
- Á, szia Hay, mizujs? – fújt képen a füsttel, miközben újabb szálat dugott a szájába. – Jaj bocsi… eléggé betett az egész estés kornyikálás…
- Nagyon jók voltatok, hallottalak.
- Kösz, a dicséret mindig jól jön. – Rám se nézett, csak el a vállam fölött, mintha valaki mást bámult volna mereven, pedig csak a tömeget kémlelte. Vagy várt valakire.
- Egyébként azért jöttem ide, hogy megkérdezem, mi van Cisszával. Mért nem jött le?
- A húgom most állati boldog, mondjuk anyám meg apám le sem engedte, volna. Vigyázni kell a gyerekére… - mondta némi gúnnyal a hangjában. – Jó, mondjuk, mondtam is neki, hogy vigyázhatott volna jobban… nem eszetlenül mindenkivel… főleg úgy, hogy tablettát sem szed. Ez a betegség dolog meg megrémített… először azt hittem, Aids… Most gondolj bele, egy olyan beteggel együtt élni. Bah! – Megint szippantott egy slukkot, de most vigyázott, hogy ne rám fújja. – Utána enni, inni… ha Narcissza elkapta volna azt, akkor tuti, hogy elköltöztem volna otthonról.
Tekintetem az ezüstkeresztre tévedt, ami a nyakában lógott. Innen láttam, hogy nem gagyi hamisítvány, hanem színezüst ékszer. Amivel a régi filmekben a vámpírokat ijesztgették. Eszembe jutott a vallás dolog a családjukban, ami nyílt titok volt, és arra gondoltam, hogy ha Narcissza Aidset kapott volna el, akkor biztos, hogy Mr. És Mrs. Black elvitte volna a legközelebbi templomba, hogy kiűzzék belőle, illetve kiűzessék belőle egy pappal, mint az ördögöt. Rituális-vallásos szarság. Talán ezért vagyok ateista, túl magas nekem az a van isten, nincs isten cucc. Amíg isten nem jelenik meg előttem, és nem mutatkozik be, addig ragaszkodom a beton kemény elveimhez.
- Ez annyira kellemetlen… mármint, hogy a szüleitek ennyire vallásosak.
- Tudom, de nekem már csak egy év. Hidd el, mást se várok jobban. Na de, most mennem kell, kicsi lány, vigyázz magadra, jó volt dumálni. Lesz még egy koncertünk hajnalban, a Szanatóriumban, ha gondolod, nézz be. Mondjuk nem sok újdonság lesz, csak… na sietek, még meg kell keresnek Reget. – Azzal egy gyors puszit nyomott az arcomra, és lerohant a lépcsőn. Fekete, csipkés goth ruhája hullámzott utána, mint egy palást, ahogy végigsuhant az emberek között. Aztán azonnal eltűnt a tömegben.
A Szanatórium egy másik lebuj volt, a város másik végén. Lepukkant környék, igazi csöves hely, egy füstös kis kocsma. A Cirkusz amellett kész bálterem. Egyszer voltam csak arrafelé, de akkor is nappal, betértünk apámmal egyszer inni valamit, még tavaly év elején, mikor jöttünk haza a nagyitól. Eléggé…khm…lefárasztott mindkettőnket. Akkor láttam apámat először alkoholt inni. Szépen két vodkanarancsot legurított egymás után. Öröm volt nézni.
Éppen igyekeztem a tömegen átvágva, vissza Lilyhez, amikor nem néztem rendesen az orrom elé, és beleütköztem valakibe.
- Elnézést, én csak…
- Hello, Hay! Hogy s mint? – kérdezte tőlem a fölém magasodó Perselus Piton. Csak hápogni tudtam, földbegyökerezett a lábam. Hiszen őt utoljára pár hónapja láttam, szintúgy, mint Blaiset. El is feledkeztem róla, hogy ő is hazajött, csak úgy, mint a haverja, abból a cseresuliból. Ugyanis csak próbaidőre mentek ki. Lemertem volna fogadni, hogy elégedetten sütkérezett arcom döbbenetében. A szemét, haverok vagyunk, mi az, hogy nem szólt, hogy hazajött? Egyébként, mi az, hogy elfeledkeztem róla? Áh, igen, Black. Így már minden tiszta és világos.
De nem hőbörögtem le az arcát, csak néztem rá, nagy kerek, barna szemekkel, aztán éreztem, ahogy elvigyorodok, és a nyakába vetem magam.
- Jézusom, te seggfej, hát…
- Megfojtasz te fogyatééék! – kiáltotta nekem nevetve, és lettet a kezében lévő üveget az egyik asztalra, hogy aztán megölelhessen, és felkaphasson-. Alacsony voltam, termetemnél fogva, százhatvan akárhány. Asszem ez így is marad egy darabig. Én voltam az a lány, akinél mindenki magasabb. Már eléggé kezdem megszokni ezt a kisebbségi komplexust.
Ezt a fogyaték kifejezést sikerült elsajátítanom tőle. Perselus Piton és az ő rossz hatásai.
Még mindig hosszú, fekete haja volt, igazi kemény arc, a bakancsával, és a hollófekete cuccaival. A földet söprő bőrkabáttal, a feketére festett körmökkel. A fiatal Matt Tuck***. Olyan fura, a mai nap hajlamos vagyok hírességekhez hasonlítani az ismerőseim. Na jó, ne essünk túlzásokba, Black senkire sem hasonlat… elég belőle egy is.
Aztán Perselus letett, és én amikor megéreztem a talpam alatt a talajt, elvigyorodtam.
- El is feledkeztem rólad. Nem is írtál, pedig megígérted – néztem rá szemrehányóan. Megrántotta a vállát.
- Elfelejtettelek…
- Mért, volt kint valami lány?
- Voltak lányok, de hű maradok a hazaiakhoz. – Cigit dugott a szájába, de ki kaptam tőle, és a tömegbe hajítottam.
- Mellettem te ne dohányozgass! – ripakodtam rá. Haverságból tudnia kellene, hogy utálom, hogy roncsolja magát. Lilyre már csak azért nem ordítok rá, mert hangosabb, mint én, és ha egyszer rákezd, nem felejt, és nehezen akad le a témáról.
- Jössz nekem egy szállal!
- A nagy lószart! Le kell szoknod, ha nem akarsz tüdőrákban meghalni.
- Látom, nem sokat változtál.
- De te sem. Ugyanolyan kedves vagy, mint régen… - meg sem várva válaszom, azonnal fölpillantott, és vigyorogva közölte, hogy mennie kell, Regulusszal tart a sarki kocsmába, ott azért jobba társaság, és nem kell az idióta Sirius Black és haverjai vinnyogását, és moslék, minőségen aluli zenéjét hallgatni, fülrepesztő hangerővel.
Nem kérdezte meg, hogy velük akarok e tartani, ő az a fajta ember volt, aki nem fecsérelte ilyenekre a drága idejét. Inkább ment Belláékkal gyújtogatni, és tönkretenni a földet. Romlottak!
Aztán még odabiggyesztette a mondata végére, hogy majd találkozunk, reméli. Aztán lesietett az emeletről, és eltűnt a szemem elől. Tudtam, hogy ahogy a látókörömből kikerült, cigit dugott a szájába. Menő.
- Mennünk kell – lopakodott be mögém, aljasul Lily. Egy pillanatra kihagyott a szívem, levegőt se kaptam. Mért mániája ma mindenkinek rám hozni az infarktust.
- Oké. Hol hagytad a sleppedet?
- Benyomultak az első sorba… megemlítettem nekik ezt a dolgot, hogy a srácok lányokat hívnak fel. Cam teljesen oda meg vissza volt.
- Jellemző – jegyeztem meg cinikusan, aztán követtem Lilyant, le a csigalépcsőn, a nézőtérre, illetve a terem hátuljába.
Lilyn láttam, hogy el akar rejtőzni Potter szemei elől, de sajnos nehéz dolga lesz, ugyanis ebben a párszáz fős társaságban nem sok vörös hajú lány van rajta kívül.
Potter épp a mikrofonba röhögött, és egyéb állathangokat adott ki, mi meg Lilyvel a fejünket fogtuk a sarokban. Black és Peter az erősítőkkel vacakolt. Peter kétszer átesett Black lábán, kirántotta a zsinór végét a gitárjából, aztán összekeverte melyik melyikbe való, és lassan ott tartottunk, hogy Lilyvel sírva nevettünk, Black pedig majdnem fölrúgta a srácot. Malfoy unottan bámészkodott a két dobverővel a kezében, pörgette, letetette, újra kézbe vette, aztán csak révedt maga elé, kifejezéstelen tekintettel. Látszott rajta, hogy kegyetlenül türelmetlen. Izompólóban volt, de biztos voltam benne, hogy tovább fog vetkőzni, hiszen gyorsabb számokat játszottak, képtelenség, hogy ne izzadjon meg. Szőke haja egy szalaggal volt hátrafogva, szürke szemeiben kétségek ezrei sorakoztak.
Black hagyta lógva a fekete haját, hagyta, hogy a szemébe és a vállára hulljon a haja, Peternek tar kopaszra volt nyírva az egész, olyan volt, mint egy kövér skinhead. Potter szokásos, jófiús imidzs, szemébe lógó, féloldalas frufruval. Már hirtelen hiányérzetem támadt, hogy hol marad, a „szeretlek mami” tetkó a felkarról, amikor felvillant valami Blck karján. Egy piros valami volt. Gondolom szív. Vajon ezt tetováltatta bele, hogy „I love my Mom”? Vagy valami mást…?
A falnak vetettem a hátamat, miközben Lily remegő kezekkel egy újabb szálra gyújtott. Alapból dohányzás ellenes voltam, de ha megkínáltak volna, nem utasítottam volna vissza. Magamtól viszont nem fogok kérni.
És elkezdődött. Lekapcsolták a világítást, csak a színpadon égtek a reflektorok, és onnan hátulról, a hatalmas világsztárokból csak annyit láttunk, hogy ott áll négy alak, háttal a közönségnek, illetve csak ketten, Potter ott virított középen, Malfoy mozdulatlan a doboknál. Aztán Black elkezdett csendesen gitározni. Peter megfordult, és nagy terpeszben elkezdte nyűni a gitárját. Aztán felcsendült Potter hangja.
- Kedves, drága egybegyűltek, öröm nektek újra zenélni, és hú mi lesz még itt. Ma este egy kis finomságot tartogatunk számotokra. A koncert közben én, és drága Tapmancs barátom… - itt szünetet tartott, mert elöl a lányok, elkezdték kántálni a Tapmancs, Ágas neveket. Kiélvezte a kis kretén a rivaldafényt. – és jómagam, felhívunk két csodálatos lányt közületek ide hozzánk. Na ki szeretne jönni? – Egyhangú sikítozást hallatszott, és valami olyan hang, mintha veszett vadak cincálnák egymást ott elől.
- Édes istenem – sóhajtott Lily, miközben mélyen letüdőzte a cuccot. – Csak kezdjék már el…
Osztottam a véleményét. Körmeim véres árkokat martak lassan a tenyerembe a feszült várakozást. Na lássuk, Mit hoznak össze a Tekergők!
Aztán egyszer csak elállt a lélegzetem, és mereven előre figyeltem.
Meghallottam azokat az akkordokat, ahogy finom ujjak pengetik, és ahogy lágyan végigsiklanak a húrokon. Magamban végigfutottam gyorsan a kottán, és mire meghallottam Pottert, a jégtömb lejjebb csúszott a mellkasomban. Honnan szedték pont ezt a számot? Imádtam. Mondhatni, ez volt a kedvencem.
És akkor Potter elordította magát:
Let’s go!
Peter is beletépett a húrokba, úgy zúztak odafönt Blackkel mind a ketten, mint az eszelősek. Félelmetesen hasonlított az eredeti előadóéhoz. Black arcából semmit sem láttam, eltakarta szemébe hulló fekete lobonca, ahogy headbangeltek mind a ketten.
Aztán felhangzott Potter simogatóan, lágy hangja.
With blood shot eyes, I watch you sleepingThe warmth I feel beside me is slowly fadingWould she hear me, if I called her name?Would she hold me, if she knew my shame? Éretem, tudtomon kívül is, hogy ellököm magamat a faltól, és éretem, ahogy Lily megfeszül mellettem, és ahogy kiesik a cigi a kezéből. Azért erre nem számítottam. Hogy ennyire… ennyire profi munka lesz. Összenéztünk, és hallgattuk a mámorító dallamot, amikor Black odaugrott Potter mellé, és átvette tőle a dallamot. Hörögve kezdte a következő mondatot. Hangja nem fúlt el, magabiztos volt, miközben Potter a rekedten hadarása mellett, énekelte tovább a magáét. There's always something different going wrongThe path I walk is in the wrong directionThere's always someone fucking hanging onCan anybody help me makes things better? Aztán Black visszaugrott Potter háta mögé, beindultak a füstgépek, ahogy Peter rákezdett a basszeros résre. Aztán Potter hozzálátott a refrénhez. Teljesen el voltam ájulva. Teljesen. Lily mancsát markoltam, és elkerekedett szemekkel, bámultam előre. Előttem vagy hatmillió sikoltozó alakkal. Your tears don't fall, they crash around meHer conscious calls, the guilty to come homeYour tears don't fall, they crash around meHer conscious calls, the guilty to come home…**** Teljesen el voltunk pilledve a szám végére Lilyvel, szóhoz sem tudtunk jutni… Visszavánszorogtunk a falhoz, és lerogytunk a tövébe. Csak bámultunk magunk elé, amikor Lily egyszer csak megszólalt. Túlüvöltette az ovációt, tapsvihart, az ujjongást. - Ezt nem hittem volna. Még cigizni sincs erőm. Megdöbbentem, Hay. Megdöbbentem…- Én is, Lilykém. Honnan tudták, hogy…- Biztos csak véletlen.- Nem tudom. Nem hiszek a véletlenekben. – Megvonta a vállát, azt hiszem, osztotta a véleményem. Aztán következőleg egy saját számmal jöttek, valami szabadságra vágytak, meg szeretni akartak valakit, aki elérhetetlen, aztán a végén már tényleg tiszta emo volt. Utána jött egy old school szám, Potter próbált Axl Rose-san***** énekelni, de nem ment neki. Azért van olyasmi, amire a király maga sem képes. Végül bejelentette a frontember, hogy itt az ideje lejátszani az utolsó számot. Csak hogy, eljött annak is az ideje, hogy felhívjanak két tetszőlegesen választott lányt a színpadra. Lilyvel egymásra mosolyogtunk, és már előre hallottuk, ahogy a sok izgatott test megfeszül, és a sok éhes száj egyszerre ordítja a bandatagok nevét, egyéb igékkel és szavakkal kibővítve. Mint a: Sirius Black, tiéd az életem, tégy a magadévá. Vagy: James Potter, te vadállat, szakítsd le a virágom, önként jelentkezem. De volt olyan is, aki Malfoynak kiabált. Ő látszólag nem volt elragadtatva. Unottan ücsörgött hátul, semmiaktív életjelet nem mutatott felénk. Viszont a tömegben egyszer sem hallottam meg azt, hogy valaki annyira elvetemült volna, hogy Peter nevét kiáltsa bele az éjszakába. Na azt már nem. Az túl durva lett volna. És mi még nem múltunk el tizennyolcak. Kaparta a torkom a füst, aztán Lilyvel elnevettük magunkat. Felálltunk, hogy megnézhessük, kik lesnek a „szerencsések”, amikor felcsendült ismét az énekes hangja: - Hogy mi? Szeretnétek ti feljönni? Ám, mi…Black odaugrott a barátja mellé, nyakában a gitrájával, feltűrt ujjú fekete pólóban, haja az izzadságtól a tarkójára és a vállára tapadt. - Úgy gondoltuk, hogy két, számunkra már előre kiválasztott személyt szeretnénk felhívni a színpadra. - És az első, azaz az én választottam – húzta ki magát önelégülten Potter -, a csodálatos Lily Evansra esik. Evans, ha itt vagy, kérlek, gyere fel közénk.- Én pedig szeretném, ha hozzám Hay Bennett jönne. Hé, Bennet! Várok rád! Zúgolódás támadt a tömegben, mindenki forgolódott, s többen idegesen kiabáltak, hogy ki a csoda az a Lily Evans meg a Hay Bennett. Amúgy is, a nevem Hayliy, seggfej. De ez most mellékes. Megragadtam Lily karját, és magam után rántottam. Futni kezdtem kifelé, ki a klubból, nem hiányzott ez az egész estés megalázás, a fél életem előtt. Lily felzárkózott mellém, és már majdnem elértük a kijáratot, amikor valaki elordította magát. - Ott futnak! - Gyerünk, már csak pár méter! – húztam bele, ám valaki elkapta a karom, és elszakított Lilytől. Barátnőm kirohant az éjszakába, és nem hittem, hogy önszántából visszajön értem. Talán megvár valamelyik távolabbi sarkon. Le akartam magamról rázni az illetőt, aki belekontárkodott a személyes aurámba, amikor megláttam Blacket. Ő állt, és fogta a karom, a tömeg mögötte. Eléggé visszariasztott a sok arc, mindnek a tekintetét a semmi jót nem ígérő grimasz. - Eressz el – sziszegtem, de nem figyelt rám. Vigyorogva odavont magához, és a tömeg felé fordult. Közben láttam a hátunk mögött a mozgást a szemem sarkából. Terence pozíciót váltott, és ellentétesen rakta karba a kezét a mellkasa előtt, amíg ment a cirkusz. - Black, ne tedd ezt velem… - könyörögtem, és próbáltam elrángatni a karom, de nem engedte. Ha nem égett volna az arcom, és nem lett volna halál ciki, akkor simán tökön rúgom és elfutok. De nem tehettem. És nem szólt semmit csak állt ott, és vigyorgott, miközben ölelt magához, és Potternek ingatta a fejét, hogy rohanjon Evans után, most, vagy soha. És akkor megláttam a karját. A szívet, meg a nevemet, ami bele volt tetoválva. - Te idióta! – ordítottam rá. Azonnal elengedett. Azt hittem, a nyakába vetem magam, és addig ütöm, amíg komolyabb baja nem lesz. De aztán meggondoltam magam, és ránéztem. Közvetlen a biztonsági őr, kidobó fiú mellett álltam, és farkasszemet néztem a sokasággal, legfőképp a a vadállattal. - Black, emlékezz arra, amit koncert előtt mondtam. Siralmas nyarad lesz. - Mért, elhagysz?- Mit csinálok? - Elhagysz? - kérdezte meg újra, közbe pofátlanul vigyorgott rám. Rájöttem, hogy csak játszani akar. Hát akkor játszunk!- El!- Komolyan?- Emberek, ez egy szemét tapló, fűvel, fával megcsalt. Ezennel vége, elhagylak Sirius Black!- Nem teheted ezt velem, Hay!- Hayley! – javítottam ki.- És a Ma petite-hez mit szólsz, kedves?- Megmondtam, amit… megmondtam – Na, ennek fussunk neki még egyszer. – Szóval emlékezz a szavaimra. Hamarosan meglátogatlak az arizónai haverommal. David a neve. Csak hogy tud, ki segített abban, hogy impotens légy, és soha ne lehessenek idióta kölykeid!Aztán fogtam magamat, és kirohantam. Útközben összeütköztem Potterrel, bocsánatot kért, de futólag láttam, hogy egy nagy lila folt éktelenkedik a bal szeme alatt. Lily nem lehet messze, Potter pórul járt. Lily elemében volt. És Lily régen karatézgatott. Sejtette, hogy valamikor még hasznát veszi. - Szép ütés – kortyoltam bele a kakaóba, mikor már pizsamában feküdtünk Lilyéknél. Nagy volt az ágya, kétszemélyes, boldogan elfértünk egymás mellett is. Már sokadjára végigmondattam Lilyvel a történetet. - …és akkor utánam jött, elkezdett taperolni, és kedves savakat suttogott a fülembe franciául. Mivel németes vagyok, rák tudja, hogy mit jelentettek, biztos valami perverz szarság. Lényegtelen, ellöktem őt, aztán könyörögni kezdett, aztán meg akart csókolni, én nem hagytam, belemászott a képembe, és kénytelen voltam gyorsan lekaratézni. Aztán elfutottam. - Csodás – paskoltam a meg a fejét. – Jól tetted, kár, hogy én nem tudtam megütni Blacket. - Mért?- A fél suli a hátunk mögött állt.- De szar… - Lily a feje alá tette a karjait, és mereven a plafont kezdte bámulni. Közben bevackoltam magamat mellé. – Azért, azt a számot elég derekasan eljátszották. - Tudom. Potternek meglepően, jó volt… a hangja. - Igen<
Utolsó kommentek