IV. Fejezet: Zambini, Black, Narcissza és megint Black
Másnap, iskolába menet is épp azon törtem a fejemet, hogy mi a francért csókolt engem homlokon előző nap Black.
Aznap, mármint péntek reggel, nyár elejéhez méltóan, elég meleg volt, hogy szoknyát vegyek fel, és egy ujjatlan toppot. Otthon csak hátamra kaptam az oldaltáskát, illetve ez esetben az oldalamra, eltűztem a hajamat, feltettem a sminket, papucs, és suli.
A húgomat apu vitte be, pedig sokkal közelebb volt a sulija hozzánk, mint az enyém, de a jó kislányoknak kiváltság jár. Csak én mehettem péntek reggel is tömegközlekedéssel.
Eléggé elvette a kedvem az egész ’szoknyát viselek’ dologtól az, hogy a metrón csak három faszi, a buszon meg vagy öt, állt úgy mögöttem, hogy a hátsómon pihentette a kezét. Annyi helyem sem volt, hogy odavághassak, pedig higgyétek el, megtettem volna, nagyon, de nagyon szívesen.
Aztán ha lehet így mondani, az aznap reggeli csapások nem értek itt véget. Nem. Naiv lennék, ha ezt feltételezném, de nem vagyok naiv.
Szerencsésen becsöngetés előtt sikerült befutnom pár perccel, amikor beleütköztem egy széles, és kemény hasfalba. Vagy mellkasba. És ehhez tartoztak még vállak, meg lábak, és megcsapott az a bizonyos illat. Aztán első megdöbbenésemre csak a fekete hajat láttam, és azokat az éjszínű szemeket. Na meg a lányokat a srác mögött.
Már éppen ment fel bennem a pumpa, hogy leordítsam Black fejét, amikor az hozzám szólt.
- Hello, kislány! Atyaég, de rég láttalak… - és csak ekkor tűnt fel, hogy a srác nem Black, hanem Blaise. Elolvadok. Másfél hónapja utaztak el az unokatestvérével egy külföldi iskolába, csak próbaidőszakra. És ő pont ezt a májusvégi, idilli pénteket választotta, hogy hazaérkezzen.
Mellesleg ő volt az, akit Remuson kívül a keresztnevén szólítottam. Viszont az a tény számomra, is megdöbbentő volt, hogy ugyanolyan illata van, mint Blacknek. Biztos puszipajtások…
- Szia, Blaise… - mondtam ledöbbenve, közben alig mertem ránézni.
- Nézd már, Bennett hogy elvörösödött… - hallottam meg egy szöszi hangját a háta mögül.
- Nem igaz! – vágtam vissza, közben próbáltam keresztülnézni Blaisen, aki édesen vigyorgott, zsebre tett kézzel. – Fogd be a pofád, Graham, mert belelépek…
- Jujuj… - sipította valamelyikük, aztán előrébb lépett, és karját átfonta Blaise karján. Hozzádörgölőzött a fiú mellkasához, mint egy undorító pincsi, és sajnos engem is sikerült zavarba hozni. – Nem megyünk órára? – kérdezte nyafogva Zambinit.
- De… menjünk – csókot nyomott a lány arcára, aztán még rám nézett. – Hello, Haylin… jó volt újra látni – azzal rám kacsintott, és elvonult mellettem, karjában a ’szeretett’ lányéval.
- Szállj le róla – sziszegte a fülembe a lány, ahogy elsétált mellettem. Aztán lökést éreztem a vállamon, majd még egyet, és még egyet. Aztán valaki nekilökött a szekrényeknek. Csattanással értem földet, Blaise hátrafordult, és felvonta a szemöldökét.
- Jól vagy?
- Persze – ugrottam fel gyorsan. A lányok, akik ugyebár lökdösődtek velem, most épp a tenyerükbe röhögtek. Kaptam még egy gonosz pillantást, az éppen aktuális barátnőjétől, aztán Blaistől egy elnéző mosolyt, és eltűntek. Ennyi volt, a mai reggeli sokadik megaláztatás, hölgyeim, és uraim.
Azt hittem, hogy ott helyben menten felrobbanok. Égett az arcom a szégyentől, a könnyek csípték a szememet, és legszívesebben üvöltve bőgtem volna, de nyilvános helyen voltam.
Ő volt az a srác, aki egészen ötödik osztály óta tetszett, lassan már több mint, öt éve. És ő tudtam, és mindig csak olyan lenézően mosolygott rám, néha megölelt, de más lányokkal is ezt tette. Ilyenkor persze boldog voltam, és reménykedni kezdtem, de sosem történt semmi sem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyszer majdnem megcsókolt. Osztálykiránduláson, részeg volt… Szóval az ilyesmi nem számít.
Aznap Lily sem jött iskolába, mert ma délelőttre kapott az édesanyja időpontot a nőgyógyásznál, és Lilynek oda kellett menni, kivizsgálásra. Mert bevallotta otthon, hogy együtt volt Potterrel, és nagyon sajnálja. Az apja iszonyú mérges volt, az anyja meg sokkot kapott, és azonnal időpontot kért. Szóval aznap senki sem volt, akinek el tudtam volna sírni, hogy mi bánt.
Tíz perc késéssel értem be történelemórára, ahol már bent ült az egész osztály. Hát mondanom sem kell, el kellett kezdenem magyarázkodni… illetve kellett volna, de nem szóltam egy szót sem a tanárhoz, csak elnézést kértem és leültem. Összeszűkült szemekkel méregetett egy darabig, aztán beírta a késést, és visszatért az óra anyagához.
Egyedül ültem, és hálát adtam az istennek, hogy Black is jó messze elkerülte a helyemet… Vagyis… itt kaptam kisebb sokkot. Black Blaise mellett ült, és éppen jót mulattak valamin. Rémülten nyitottam ki a könyvemet. Ha ezek ketten összehaverkodnak… na akkor lesz vége a bennem évek alatt felépített világnak. Ha Blaiseből is olyan sötét paraszt válik, mint Blackből, akkor öngyilkos merényletet követek el ellenük. Blaise a jó kisfiú, és nekem így tetszik, és tetszett is világéletemben.
Aztán eszembe jutott, hogy még a nevemet se tudta rendesen. Végiggördült az arcomon jó pár könnycsepp, és alig vártam, hogy kicsöngessenek, hogy rohanhassak sírni a mosdóba, de Black a nyugodt sírásba is közbe avatkozott.
Szünetben azonnal a harmadik emeleti lányvécébe futottam, mert oda nem sokan jártak be, mivel használni azt nem lehetett, de ilyen lelki szemét ürítésére tökéletesen megfelelt.
Lekuporogtam a sarokba és tenyerembe temetve az arcom, sírva fakadtam. Hátamat a hideg falnak nyomtam, miközben meztelen lábam magam alá húztam, és csak zokogtam. Annyira szerettem volna, ha Lily, vagy Cissza itt lett volna most, hogy együtt sírhassunk, vagy hogy meghallgathassanak. Én nem sokszor szoktam rájuk zúdítani a lelki mocskomat, általában én vagyok az, akinek sírhatnak. De most nekem lett volna szükségek rájuk, és egyikük sem volt itt. Azt akartam, hogy valaki megöleljen, hogy az ölében ringasson, mint egy kisgyereket, hogy letörölje a könnyeim, hogy…
Aztán valaki tényleg megölelt. Én pedig csak térdeltem ott, megszeppenve, csurgó könnyekkel, döbbent arccal, és Blackre meredtem, aki engem szorongatott.
De aztán már nem érdekelt. Belekapaszkodtam, és újra bőgni kezdtem, nem érdekelt, hogy ő Black, csak kellett valaki, aki meg vígasztal. Aki letörli a könnyeim, aki ott van, amíg bőgök. És ő jött, és átölelt.
Mikor kellőképp lehiggadtam, és csak hüppögtem, zavartan ellöktem őt magamtól, pedig láttam rajta, hogy még ölelt volna. Már ez fura volt akkor. A karjait alig akarta levenni rólam, aztán, miközben én összeszedtem a táskámat, addig ő felállt, és lazán nekidőlt az ajtófélfának. Karba tett kézzel figyelte, ahogy a mosdóhoz lépek, és megmosom az arcom. Szétkentem a szemfestéket, és éppen papír zsebkendő után kutattam, hogy megtörölhessen a szememet, amikor odalépett hozzám, elővett egyet a zsebéből, és ő kezdte el törölgetni az arcom.
Még soha nem láttam ilyennek a tekintetét. Aggódónak, és törődőnek… Olyan fura volt. Én ezt nem akartam. Ez a Black számomra annyira idegen volt. Hol maradt a nagypofájú, szlenges, fellengzős stílus? Mi ez az új, érzékeny énje? És mért tetszik ez nekem annyira?!
- Így – mondta mosolyogva, miközben összegyűrte a zsebkendőt, és belehajította a szemeteskukába. – Most már nem látszik annyira, hogy sírtál.
- Kö…köszönöm – motyogtam magam elé meredve.
- Elmondod, hogy miért sírtál? – kérdezte kedvesen. Döbbenetes volt, hogy mennyire másik Si… Black állt előttem.
- Reggel… - Azon gondolkodtam, hogy elmerjem e neki mondani, hogy Blaise miatt sírtam, mert ha jóba vannak, akkor biztosan ez nagyon cikin fog visszajönni hozzám. Ha Blaise megtudja, hogy miatta bőgtem. – Igen? – kérdezett vissza türelmesen.
- Szóval… reggel, mikor találkoztunk, Ő még a nevemet sem tudta rendesen, aztán fellöktem, és és ő… - nem bírtam befejezni, mert rettenetesen szégyelltem magamat, ezért inkább elfordultam, hogy ne lássa, hogy csorog az orrom, meg folyik a könnyem.
De nem érte be ennyivel. A karomnál fogva, maga felé fordított, és megemelte az állam.
- Ki bántott?
- Graham, és a többi lány… - sírtam el magamat. Nem szólt egy szót sem. – És még a nevemet se tudta! – Dörgöltem meg a szememet, aztán megint megengedtem a csapot, és legszívesebben, ha egyedül lettem volna, aládugtam volna a fejemet, hogy lehiggadjak. De így nem tehettem, ezért csak a tenyerembe vettem a vizet és szétdörgöltem az arcomon, hogy lemossa a sós-nedves könnyeket.
- Szemét… - hallottam meg végül a hangját. Mély volt, és indulatokban gazdag. Nem mertem ránézni a tükörben, így is éreztem, hogy ott áll mögöttem, és az én arcomat figyeli. Minden kis rezdülésem, minden egyes pillanatom…
- Sirius, te sem tudtad még három napja… - mondtam végül.
- Te… Siriusnak hívtál? – kérdezte döbbent csend után.
- Bocsánat – mondtam gyorsan.
- Azt hittem, már sosem érem meg ezt… - mosolyodott el, ahogy megfordultam, és a szemébe néztem.
Visszamosolyogtam rá, aztán lehajoltam a táskámért, mert az előbb is sikeresen ott hagytam, ahol eddig hevert.
- És, miért jöttél utánam?
- Gondoltam, szükséged van valakire, akin bőghetsz…
- Black, az igazat! – néztem azokba az örvénylő fekete szemekbe.
- Hát… - kezdte zavartan mosolyogva, és gondoltam, hogy ennek már itt nem lesz jó vége. – Ő mondta, hogy Graham eléggé megbántott. Aztán a lányok szemetek voltak veled. Én meg mondtam, hogy biztos ki akarsz menni bőgni, és mondta, hogy utánad jön… de aztán én mondtam neki, hogy majd én… és…
Nem tudtam, hogy ordítsak e vele, vagy hogy a nyakába vessem magamat. Legszívesebben ütöttem, és vertem volna, a fejét a falba, mert nem hagyta, hogy Blaise jöjjön utánam. Viszont hálás is voltam neki, és akkor… akkor, ha nem jött volna utánam, nem láttam volna, ezt a másik, sokkal emberibb oldalát. Ezt az érző lényt, ezt az aggódó, gondoskodót… és ez most mindennél többet jelentett.
- És? – kérdeztem cincogva, miközben éreztem, hogy az összes vér az arcomba tódul. A közelsége zavarba ejtett, na meg az, hogy nem szólt többet, csak nézett le rám, miközben az érzés mindkettőnket arra sarkallt, hogy egyre közelebb hajoljunk a másikhoz. Megint megcsapott az illata, az az illat, ami Blaisen is ugyanilyen jól áll. Az az illat, amely előcsalja az érzékek mélyéről a szenvedélyt, amely forrón ott vibrál a levegőben, ha…
A homlokomhoz nyomta az övét, miközben a bal kezével a vállamra hulló, hullámos tincseket simogatta, a jobbal pedig átfogta a derekam, hogy ne bírjak menekülni előle. De most az egyszer nem is akartam.
- Sirius… - leheltem az arcára finoman, miközben ő játékosan az arcomnak dörgölte a borostáját. Elnevettem magamat, és a csengő itt vetett véget a kétszemélyes műsorszámunknak, és szerencsére eddig még semmi sem történt. Történhetett volna, de a csengő jelzés akart lenni.
Mosolyogva puszit nyomott az arcomra, aztán elengedett.
- Mennünk kell – mondtam gyorsan, és már ott sem voltam.
Na akkor ezek után meg pláne nem fogok tudni még ennyire se a szemébe nézni. Futottam órára, és némán beültem a padba, egy kedvesnek tűnő lány osztálytársam mellé, és próbáltam nem megfulladni a melegtől, amikor belépett Potterrel, és Malfoy-val a terembe.
Nem nézett rám, és én sem őrá, illetve csak akkor, amikor belépett, hogy lássam őt. Nem kifolyó okokból, mert én ezt akkor még nem is tudtam, hogy miért akarom látni. Csak nézni szerettem volna. Annyira hasonlított Blaisere, de mégis, annyira különbözött tőle. Ez az új… számomra ismeretlen oldala. Több mint fura, de ott, akkor franciaórán ülve arra gondoltam, hogy ha ezt az oldalát mutatja, és mindig ilyen lesz, akkor meg akarom őt ismerni…
Arra kaptam fel a fejemet, hogy padtársam, Trisha, a könyökével bökdös.
- Ms. Bennett, megismételné franciául, amit a táblára írtam föl? – A tanárnő, csípőre tett kézzel meredt egyenesen a képembe, és azt akarta, hogy egy halál bonyolult mondatot mondjak neki el franciául. Rá se nézve a táblára, egyenesen a hölgyre meredtem, és szóra nyitottam a számat.
- Nem tudom, tanárnő, elnézést kérek.
- Egy elégtelen fejébe megbocsátok – azzal fogta magát, és bekanyarította azt az egyest. – Legközelebb figyeljen jobban! Mr. Black, ha kérhetem…
- Un peu… tu me fais craquer… - akkor néztem a táblára, és döbbenten próbáltam felfogni a mondat jelentését: ’Egy kicsit… összetöröd a szívem’.
- Köszönjük, Mr. Black, és most, nyissátok ki a könyvet a…
*
Lilyék konyhájában ücsörögtem, és limonádét kortyolgattam, meg sütit rágcsáltam, Cisszával együtt, amit Lily dobott össze. Ők nem rég értek haza, Cissza és én már egy órája vártuk őket, itt a ház előtt, és csak egy fél rója érkeztek meg. Megvárták az eredményeket, miszerint, Lily teljesen egészséges, nem vár gyereket, és nincsen semmi baja. Narcisszára néztem akkor, és nyugtalanul láttam, hogy dühöt látom az arcán átsuhanni, no meg irigységet, de csak egy röpke pillanatig.
Cissza nem volt hajlandó addig egy szót sem szólni, amíg Lily haza nem érkezik. Gondolom nem akarta ugyanazt végigmondani kétszer.
Aztán mikor Lily átöltözött, és rendbe szedte magát, elindultunk, hogy valahol, a szabadban tudjuk megbeszélni ezeket a fájó gondokat. Olyan helyen, ahol csak mi magunk vagyunk.
És mikor kiértünk a parkba, Cissza neki kezdett. Én pedig ott álltam, sötét képzelet pokla mélyén, és nem akartam meghallani a szavakat, amiket nekem mondott.
- Lucius, és én… összeházasodunk – mondta ki nyugodtan a szavakat, úgy, mintha csak azt mondta volna, hogy holnap elutazik. Semmilyen érzelmet nem tudtam felfedezni a szavai mögött, nem láttam a sorok közé. Pedig úgy szerettem volna.
- Hogyan? – kérdezett vissza Lily. Én magam szólni nem tudtam. Teljesen letaglózott a hír.
- Bizony. Anyám és apám belement abba, hogy ha elvesz feleségül, ha hajlandó engem feleségül venni, akkor nem kell zárdába vonulnom, és a gyermeket is megtarthatom. Lucius pedig belement, és megkérte tegnap a kezemet.
- Komolyan? – vigyorodtam el. Hiszen ennek örülni kell, ez jó!
- Igen.
- Ez fantasztikus! – vetettük Lilyvel mindketten Cissza nyakába magunkat. – Látod, minden jóra fordul…
- Most szedjük a tablettákat, és úgy néz ki, hamarosan elmúlik a baj is… - pontosan tudtam, hogy mit ért a baj alatt. Nehezére esett kimondani. – És, olyan boldog vagyok. Szeretem őt…
- És ő is téged? – kérdezte meg óvatosan Lily.
- Azt hiszem. Tegnap mondta, hogy szeret. De tudjátok, milyen Malfoy… olyan fura. Ritkán mondja ki, hogy mit érez…
- Én nem ismerem – tettem fel a kezemet.
- Hát majd a jövőben megismeritek – villantott ránk egy csupa szív mosolyt Cissza. Most perpillanat azért imádkoztam, hogy valóban így legyen, és boldogok legyenek. De már nem is mondtam nekik, hogy én mit várok az élettől. És mikor megkérdezték, hogy mi volt ma a suliba, semmit nem mondtam nekik, csak a franciaórás malőrömet, de azt is egy kicsit másként. Az érzéseimről, Siriusról és Blaiseről meg végképp nem beszéltem. Csak megdorgálnának érte, meg különben is az én dolgok. Tudok magamra vigyázni.
*
Este fél kilenckor estem haza, még világos volt egy cseppet, de amilyen meleg volt a reggel, és a délelőtt, a délutánról nem is beszélve, ahogy jött az alkony, lehűlt a levegő, és én a karjaim dörzsölgetve vetődtem be a házunk előszobájába, kizárva magam után a hideget.
A húgom a szobájában volt az egyik barátnőjével. Mára rendezett egy pizsama partit, ami annyiból állt, hogy Silvi átjött hozzám és megnéztek két filmet, miközben kifestették egymás körmeit. Túl csajos…
Én ahogy beléptem a szobámba, ledobtam a cuccaim, és leültem a számítógépem elé. Már jó pár napja, hogy be sem kapcsoltam, kíváncsi voltam, történt e azóta valami érdekes dolog.
Az elmúlt napokban kedvem sem volt hozzá, hogy felmásszak msn-re, vagy hogy megnézzem a leveleim.
Aztán mikor bejelentkeztem, láttam, hogy többen is felvettek. Hárman.
blaisee@hotmail.com bejelentkezett.
blondbaby007@hotmail.com bejelentkezett.
blondbaby007@hotmail.com bejelentkezett.
És végül…
siriusblack@hotmail.com bejelentkezett.
SB. üzenete:
Szia
Haylin – ha már így ismertek üzenete:
Szia
SB. üzenete:
mit csinálsz holnap?
…
Azt hiszem, tartozom egy vallomással. Még egyszer régen, persze, alig pár napja, azt mondtam, az az sms indított el minden balszerencsétlenséget. Hát tévedtem, azt hiszem, ez az msn beszélgetés volt az, ami mindennek a kezdete volt. És nem kizárt, hogy ez a minden éppenséggel nem is olyan rossz dolog…
Ashley – ceretlek cuncihús! Nagyon(L) üzenete:
Csá! Felejtsd el Blaiset, ha jót akarsz, ribanc!
Nem küldhet üzenetet Haylin –ha már így ismertek nevű partnerének, mert letiltotta önt.
Blaiseee – Ash, kérlek üzenete:
Szia, bocsánat a maiért.
Haylin – ha már így ismertek üzenete:
Hello. No problem. Most viszont mennem kell.
Blaiseee – Ash, kérlek üzenete:
Tényleg sajnálom. Szia.
Haylin – ha már így ismertek kijelentkezett.
Utolsó kommentek