II. Fejezet – Bonyodalmak
Anyuék negyedtizenegyre értek haza. Láttam az ablakomból az öreg BMW fényszóróit, ahogy begördült a garázs előtti felhajtóra.
Addigra már három üzenetet is kaptam Siriustól. Azt akarta, hogy én döntsem el az időt, a helyet viszont ő akarja kitalálni. Legnagyobb problémám így is az volt, hogy hogyan adom be anyáéknak. Nem sokszor fordult elő, hogy elengedtek, de akkor sem egy tizenhét éves fiúval.
Én magam még nem voltam tizenhét, tizenhat is alig múltam, és nem volt barátom se. Csak azok a hülye plátói szálak.
Valaki kopogtatott.
- Gyere csak!
A húgom volt az, Daisy.
- Gyere le, telefonod van Hay, Cissza keres. – Azonnal megköszöntem Daisnek, és lerohantam.
A húgom csak két évvel volt nálam fiatalabb, és eléggé jóba volt a barátnőimmel. Nem tudom, hogy mi lehetett olyan egetrengetően sürgős, hogy ilyenkor hívjanak.
Lerohantam a lépcsőn, és mire a telefonhoz jutottam, a lihegésemtől alig bírtam kinyögni valamit.
- Mi… mi a probléma? – kérdeztem elcsukló hangon. Közben hallottam, hogy Cissza visítva próbál valamit a tudtomra adni a vonal másik végéről. – Mi? Terhes vagy? Nem vagy terhes?! Most akkor… létszi ne üvölts, nem hallok semmit…
- Kimaradt, érted? És az utolsó, akivel voltam az a szemét Malfoy! Ha ezt a szüleim megtudják, akkor nekem… én… - és sírva fakadt.
- De legutóbb nem négyesben voltatok? – halkítottam le magamat.
- Jézusom, de igen! AKKOR NINCSEN KIZÁRVA, HOGY… - itt olyan hangot hallottam, mintha a falhoz csapkodta volna a telefonkagylót.
- Cissza, jól vagy? Mi történik? Narcissza, mit csinálsz?!
- Itt vagyok… – mondta elfúló hangon. Hallottam, ahogy sír.
Hát igen, eléggé furcsa szülei voltak. Eléggé mélyen vallásosak, szóval, ha Mrs. Black megtudja, akkor biztos vagyok benne, hogy apáca neveldébe vagy valami bentlakásos borzalomba küldi. A szülei olyan tudatlanságban élnek, hogy lányuk tizenhat és fél évesen, ártatlan szűzi életet él. Na igen, pont ellentéte Narcissza unokatestvérének, Sirius Blacknek. És most úgy tűnik, hogy Narcissza terhes. Csak imádkozni tudok, hogy ne legyen igaz. Vagy ha igen, akkor is Malfoytól, ne már a saját…
- És most mi lesz? – nyomtam ezerrel neki a fülemnek a kagylót.
- Fogalmam sincsen. Elvetetetem… azt fogom tenni.
- Szerintem az a rosszabbik eset. Mert ha a szüleid megtudják, akkor még gyilkosnak is titulálnak. Jobb, ha elmondanád, mert azzal…
- De nem fogják megtudni! Érted, NEM FOGJÁK! - sikította bele a kagylóba, aztán lecsapta. Én meg csak álltam ott, még mindig azt a vackot szorongatva, miközben csak úgy kavarogtak a gondolatok az agyamban. Mit kéne tennem?
- Hayley, mi a baj? – lépett mellém apám. – Ki volt az ilyenkor? – kezdte el gyanakodva méregetni a telefonkagylót a kezemben, aztán a pillantása a döbbent-töprengő arcomra tévedt. – Csak nem egy fiú? – kérdezte kimérten.
- Neeem – ráztam meg a fejemet szaporán -, csak Cissza hívott a történelem lecke miatt…
- És miért vagy ennyire kétségbeesve? – kérdezte még mindig gyanakodva.
- Mert rájöttem, hogy még nekem sincsen készen… - hazudtam vigyorogva apának.
- Akkor siess, csináld meg aztán aludjál. Holnap iskola – azzal letudta a beszélgetést. Ezt a holnap iskola dolgot úgy mondta, mintha én magam nem lettem volna tisztában vele.
Engedelmeskedtem neki, aztán elköszöntem tőle és anyától is, és felmentem a szobámba. Legnagyobb meglepetésemre Daisy ott ült az ágyamon és a mobilomat szorongatta. Megállt bennem az ütő.
- Te meg mért vagy itt? – kérdeztem tőle kicsit durván. Nem utáltuk egymást, csak meg volt az a rossz szokása, hogy minden dologba beleütötte az orrát. Főleg olyan dolgokba, amikhez nekem volt közöm. Vagyis az én dolgiamba! Hosszútávon nagyon idegesítő, főleg mikor zsarol, hogy elmondja anyuéknak, ha nem csinálom meg helyette a mosogatást, vagy nem takarítom ki a szobáját.
- Ki ez az esbé? – nézett rám gyanakodva. Elég volt mára ebből a tekintetből!
- Egy évfolyamtársam… - mondtam gyorsan, színtelen hangon.
- És mért ír neked olyanokat, hogy alig várja, hogy közelebbről is megismerhessen? Hogy a szemedbe nézhessen, megérinthessen?
- Mi?! – ugrottam oda hozzá, és kitéptem a kezéből a telefonom. Elképedve olvastam. Tényleg ezt írta… Hirtelen tanácstalan voltam, hogy mit hazudhatnék a húgomnak.
Szerencsére nem ismerte Blacket, mert egy lányiskolába írtatták be a szüleim. Szerencsés húgom volt, a történteket tekintve, inkább mentem volna én is oda.
- Szóval? Ő a barátod? – nézett rám komolyan.
- Daisy… - gyorsan behúztam magam után az ajtót, és leültem vele szembe a földre. – Ő nem a barátom. Ő csak egy idióta évfolyamtársam, aki valószínűleg éppen sokat ivott…
- Mért, ma is buli van?
- Igen – hazudtam gyorsan. – Csak engem nem hívtak meg.
- Hát, ezen nem csodálkozom – sóhajtott aztán fel -, eddig se mentél el egyikre sem.
És nem is szándékozom. Tette hozzá magamban.
- Nem is hiányzik – vontam aztán vállat.
- Hát remélem is, hogy nincsen köztetek semmi. Tudod, hogy anya nem örülne, apa meg teljesen ki lenne bukva.
- Tudom bizony – hagytam rá, mert mondjuk így is igaza volt. – Addig jó, amíg látják, hogy apa lánya vagyok.
- Úgy ám! – Dais fölállt, és megragadta a kilincset. Már éppen lépett volna ki, amikor megtorpant, és még utoljára a szemembe nézett. – Jó éjszakát.
Próbáltam valamit kiolvasni a tekintetéből, de nem ment. Mondani akartam neki így búcsúzásképp, hogy ne kutakodjon a dolgaim között, mert idegesítő, de aztán mégsem mondtam. Akkor biztosan lett volna mi miatt gyanakodnia.
- Neked is – mondtam végül, aztán megvártam, míg becsukja az ajtót, és végignyúltam az ágyamon.
Te nem vagy normális!
Küldtem el az üzenetet Blacknek. Alig telt el két perc, jött is a válasz.
Hát persze hogy nem vagyok normális. Te teszel azzá (és egy vigyorgó fej).
És erre már végképp nem tudtam mit visszaírni. Csak fogtam a telefont, és kikapcsolva letettem az éjjeliszekrényre.
Fürdés után hiába forgolódtam, nem bírtam elaludni. Sehogy sem sikerült. Túl sok minden történt a mai nap.
Tegyük fel, hogy tetszem Blacknek. És akkor mi van? Ő nem ismer olyan érzelmeket, hogy szeretet vagy törődés. Ő csak kihasznál. Ráadásul, ha anyámék megtudják, hogy ki hívott el egy randira, biztos vagyok benne, hogy nem engednének el, mivel meg van a véleményük a szüleiről.
Blackéket, - persze Cisszát, a nővérét Bellát, és az ő szüleiket, tehát négyüket kivéve -, anyámék mind messze próbálták elkerülni. Az anyjuk, most nem jut eszembe a neve, mindegy, eléggé korán szült, az elsőszülött fiúk Sirius, és az öccse, ő egy évvel fiatalabb nála, Regulus. Mindketten, mióta az eszüket tudják, nem tudják, hogy mi az, hogy szeretni valakit valamiért. Meg nem is volt kitől megtudniuk.
Az apjuk ott hagyta őket, mikor Sirius tíz, Regulus pedig kilenc éves volt. Meghalt, nem mintha azelőtt marha sokat törődött volna velük.
Anyáméktól tudom, hogy ő és a felesége nyílt kapcsolatban éltek. Eléggé érdekes volt. Talán most már egy ok, hogy miért ilyen Sirius, amilyen.
Az anyjuk meg túl fiatal ahhoz, hogy foglalkozzon a fiaival. Meg ők eléggé gazdagok. Szóval a nő partikra és ilyen sznob helyekre jár, közben a fiait hagyja a sorsukra, ők pedig jól el vannak így. Legalábbis látszólag.
Amíg Sirius nőzik, addig Regulus sikeresen rossz társaságba keveredik, és ezt mindig apától tudom, hogy hetente köt ki az őrsön bolti lopás vagy erőszak miatt. Szóval, ha választanom kéne kettejük közül, akkor inkább felkötném magam.
Talán azt kellett volna tennem. Felkötni magam. Okosabb lett volna.
Aztán, végül is ezt, ahogy végig gondoltam, arra jutottam, hogy a fenébe is, nem megyek én Blackkel sehova. Ha tetszem neki, harcol értem.
És fogtam és az összes rohadt, nyálas sms-ét kitöröltem. Meg a válaszokat is.
Én nem esek bele abba a hibába, mint Cissza. Én okosan csinálom.
*
Másnap reggel, frissen mosott hajjal szedtem össze a többieket a suli előtt.
Lily szóvá is tette, hogy milyen jó így, hogy ki van festve a szemem. Na persze azt is odabiggyesztette a mondata végére, hogy: nagyban remélem, hogy mindez nem Black miatt. Nem kezdtem el neki magyarázkodni, azt mondtam, hogy nem. Azt ő meg hagyta a fenébe a további mondókáját. Ugyanis aznap Narcissza nem jelent meg.
- Téged is hívott tegnap este? – kérdezte a szekrénye mélyéről Lily. Éppen előszedegette a testnevelés cuccait, ugyanis azzal kezdtünk.
- Persze… majd kiszakadt a dobhártyám – újságoltam cseppet sem izgatottan -, teljesen ledöbbentem. Mi van, ha Blacktől van a…
- Kizárt. Akkor védekeztünk… - Nem tudom hogy mért, de egyszerűen megkönnyebbültem. Szörnyen önző voltam, de ez a kijelentés Lily szájából újra visszaadta az életkedvemet.
Úgy gondoltam, hogy egyenlőre, nem említem meg neki a tegnap este velem történteket, hagyom a fenébe, úgy sincsen nagyon jelentősége.
Végigszenvedtünk egy kevésbé kellemesnek mondható testnevelés órát, és sajgó izmainkat nyújtóztatva üldögéltem kettesben a lányöltözőben Lilyvel, alig másfél órával később. Éppen azt vitattuk meg, hogy mi legyen Cisszával. Erős késztetést éreztünk mindketten, hogy elmondjuk a szüleinek, de féltünk, hogy emiatt tönkremenne a barátságunk. Azt pedig semmi pénzért nem akartuk.
Így hát nem volt mit tenni, kénytelenek voltunk megvárni Narcissza döntését.
Már teljesen fel voltunk öltözve, és épp csak Lilyre vártam, amikor egy gazdátlan focilabdát pillantottam meg elgurulni az öltöző előtt.
- Figyelj csak… - mutattam oda, mire elsápadt, magára rángatta a tornacipőjét, és karon ragadott.
- Sürgősen húzzunk el innen! – és futni kezdett kifelé, kezében a bal karomat markolva.
De sajnos nem jutottunk messzire, mert az isten tudja csak, hogy honnan, de két alak termett előttünk a semmiből. Meresztettem a szemem, és nyújtogattam a nyakamat, némi menekülőút után kutatva, de reménytelen volt.
- Evans beszélhetünk? – nézett egyenesen barátnőm rákvörös arcába Potter.
- Nem! Takarodj az utamból!
- Kérlek, Evans…
- Potter! Húzz el!
- Lily…
- Ne hívj Lilynek! – visította Lily, és átgázolva Potteren, szépen nőiesen távozott köreinkből.
Potter fogta magát, is Lily teljes nevét kiáltozva utána ment.
Csak ekkor eszméltem fel, hogy szerencsésen kettesben hagyott a vadállattal.
- Szevasz, Black. Viszlát Black – indultam volna el én is felfelé a lépcsőn, amikor karon ragadott, és nem hagyott menekülnöm.
- Szóval, mikorra iktassuk be azt a randit? – kérdezte vigyorogva.
- Ereszd el a karom… - kértem türelmesen.
- Nem.
- Ereszd el a karom! – ordítottam rá váratlanul.
- Oké, oké… - emelte maga elé a kezeit. Talán arra számított, hogy rávetem magam, és kikaparom a szemeit? Hát megérdemelte volna.
- És a randit meg felejtsd el… te arrogáns kis köcsög, soha nem kapsz meg! – Rohantam felfelé a csigalépcsőn, miközben ő meg üvöltözve rohant utánam.
- Fogadjunk, hogy két hét múlva megleszel. És te fogsz azért könyörögni, hogy megdughassalak! Te ribanc!
- Anyád a ribanc! – síkoltottam.
- Oké, nem vitatkozom – lassított le az egyik lépcsőfordulóban. Én magam egy emelettel fölötte jártam, és onnan néztem rá lefelé, arcomon mérhetetlen gyűlölettel.
- Tudd meg Black, hogy én soha, egy ujjal se érnék hozzád!
- Nem mintha nekem nagyon akaródzna bárhogyan is hozzád nyúlni! – üvöltötte fel, olyan hangerővel, hogy lassacskán kétemeletnyi izgatott diák minket kuksolt.
Erre már nem mondtam neki semmit sem, csak fogtam magamat és futásnak eredtem. Közben utat kellett magamnak törni, a gratuláló, szerencsétlenül járt lányok között.
- Mi van, mit nézel? Nem láttál még ártatlan kislány?! – kérdeztem villogó szemekkel egy alsós fiútól, aki éppen az orrom előtt nézett rám döbbent arccal, és meg sem próbált elállni az utamból. Hát ellöktem, és a mosdó felé vettem az irányt.
Ahogy benyitottam, azonnal meghallottam Lily zokogását az egyik fülkéből. Lehajoltam, és meggyőződtem róla, hogy balról a harmadikban bújt el.
- Lily – kopogtattam, mire kisebb várakozás után halkan kattant a zár, és ott ült ő, immáron felhúzott lábakkal, a sírástól bevörösödött szemekkel. – Lily, Lily! – gyorsan megöleltem, aztán kirángattam magammal, hogy mossa meg az arcát. Alig pár perc volt a matekóra kezdetéig.
- Az a szemét megint jött és érzelgősködött. Azt mondta: ’Én úgy érzem, hogy mióta együtt voltunk, te vagy a minden. Más lányra rá sem tudok nézni…’ – direkt James Potteres-re változtatta a hangját, hogy hitelesebb legyen. – Annyira elegem van.
- A te eseted még mindig jobb… - azzal beszámoltam neki Black aznapi húzásáról.
- Sajnálom – makogta Lily zavartan. – Bocs, megint önző voltam, és csak a saját buta gondjaimmal foglalkoztam. Rád nem is gondoltam…
- Semmi baj. Mondtam, hogy nem hagyom neki. Én megmondtam… Nem hagyom magam.
- Ne is! Nem szabad. Akármit csinál, akármivel jön, ne engedd neki, hogy a közeledbe férkőzzön. Ne a szíved vezessen, hanem az eszed. Vagy ha valamit akar, akkor szólj nekem, majd én okos leszek helyetted – nevetett rám, miután már a folyosókat róttuk futva, hogy a tanár előtt beérhessünk órára.
- Megmondtam, hogy tudom, hogy mit csinálok. Engem nem érdekel Black… teszek rá. Higgyen, amit csak akar, engem nem paliz be!
De végül is bepalizott. De ez egy másik történet.
És délután kiderült, hogy Narcissza mért nem jött iskolába. Mert a szülei megtalálták a terhességi tesztjét, ami pozitív lett. Az anyja semmiképp nem engedni elvetetni a gyereket.
Narcissza sorsa úgy néz ki, ezzel megpecsételődöt: ő maga zárdába vonul, a gyermeke pedig egy árvaházba.
Idióta döntés, Cisszát ismerve egy adandó alkalommal megszökik onnan, amit megteheti. És a szülei arra meg végképp nem gondolnak, hogy milyen lesz majd a gyermekének anya nélkül felnőnie. Buta, ostoba felnőttek!
Suliból hazafelé sietve, véletlenül elkalandozott a tekintetem, és a kerítésen keresztül is akaratlan a focipályára adott rálátást. És ki más állt ott éppen, mint aktuális kapus: Siriu Black.
Mintha megérezte volna, hogy nézem, hátra fordult, és a szemembe nézett. Volt valami iszonyatosan zavaró a tekintetében. És James pont ezt a pillanatot választotta, hogy belebikázva a focilabdába gólt lőjön.
Potter és csapat őrjöngött a pillanat miatt, Sirius viszont elég szép fejmosást kapott a hangokból ítélve, a figyelmetlenségéért.
Magamba szépen kiröhögtem, aztán folytattam utamat hazafelé. És ekkor még nem sejtettem, hogy otthon mekkora cirkusz lesz…
Utolsó kommentek