(sablonszöveg: MINDEN SZEREPLŐ jkrÉ, KIVÉVE AKIK NEM. DON'T COPY, ÉS EZ CSAK EGY FANFICTION, JÓ OLVASÁST!)
BOYS LIKE GIRLS
I. Fejezet – A randimeghívás
Elég fura iskolába jártam, már ha nevezhetem így. A diákok eléggé öntörvényűek voltak, a tanárok ritkán tudtak fegyelmet tartani, meg igazából sok volt az olyan gyerek, akiknek a szülei elég tehetősek voltak, így az ifjabb korosztály eléggé elkapatott is lett, meg elkényeztetett, kiállhatatlan, félelmetes. Legalábbis én volt mikor fülemet-farkamat behúzta siettem haza, mert nem akartam semmibe se belefolyni.
Igazából a mostani gimiben, amibe jártam, volt pár eléggé nagy vezéregyéniség, akik eléggé uralmuk alá tudták vonni a többieket. Például ilyen volt James Potter-Lucius Malfoy-Sirius Black trió is.
Róluk olyan hírek terjengtek, hogy minden héten más barátnőjük van, de mi persze mindig tudtuk, hogy ki az éppen aktuális. Náluk nem lehetett hosszúban gondolkodni. Miután a csaj odaadta magát – ez általában már az első randin megtörtént -, utána való nap, csók-puszi és jöhet a következő.
Lassan már a barátnőimmel – Lilyvel és Narcissával, olyan hosszú listát vezettünk, hogy a vége már így is lassan kilógott a szekrényemből.
Lily nemrég volt meg Potternek, de a fura mégis csak az volt, hogy miután Lily bőgve felhívott, hogy az a szemét állat csak kihasználta, rögtön az utána való nap Potter odament hozzá és szerelmet vallott neki. Persze Lily elutasította és mindenféle csúnyaságnak lehordta mindenki előtt. Azóta Pottert nem nagyon látni a haverjaival. Mintha nem is mutatkozna. Főleg nem csajjal.
Narcissza két napja feküdt le Malfoyeval. A barátnőm már lassan ötödik éve rajongott a srácért, pedig szerintem ő az a tipikus pasi, akihez soha, egyetlen újjal se érnék hozzá. Nem bírom ezeket a szőke bájgúnárokat.
Na igen, aztán Lily és Narcissza elmentek egy buliba, ahol a fiúk is ott voltak. Engem is hívtak, de anyám és apám… hát szóval ők eléggé féltenek, és nem engedtek. Aznap azt az estét Remusszal töltöttem. Tudjátok amolyan gyerekkori jó barát. Nagyon szeretem. Még Lilynél és Narcisszánál is jobban.
Remus régen jóba volt Blackkkel és Poterrel, de mióta… mióta is? Azt hiszem pár éve, mikor kinyílt a fiúk csipája, azóta elpártolt tőlük és nyíltan utálták egymást. Kölcsönösen.
Na igen, szóval abban a buliban. Mire kezdett eldurvulni, Potter és Black egy kicsit jókedvükben találta Lilyt és Cisszát. Bár annyira nem lehetettek rosszul, mert öntudatuknál voltak. Lily mesélte el nekem bőgve az egészet.
Hogy is volt? Igen. Szóval az a két farok felrángatta a barátnőimet az emeletre, ők persze nem ellenkeztek. Aztán mindkettőnek megvolt mindegyik. Felváltva, vagy hogy a fenébe.
Franc tudja mi volt, igazából nem is érdekel. Én biztos nem esek bele ebbe a csapdába. Az ilyen bulik. El se megyek. Túl irtózatos. Kell a ráknak!
Bár az tagadhatatlan, hogy mióta megláttam Sirius Blacket, kell nekem. De ez hülyeség. Ő egy öntelt egoista görény, akinek csak addig kell a csaj, amíg meg nem dugja, aztán lepasszolja, esetleg még egy hármas a haverral. Aztán fogja a kis listáját és kipipálja rajta a csaj nevét. Már nem vagyunk sokan. Engem eddig például még egyik sem kérdezett meg. De ha megkérdez, akkor is mi van? Passzolok. Én nem vagyok OLYAN lány. És nem is szándékozom az lenni…
*
Egy osztálytársam, Kim Nelson, szőke, okos lány, éppen három napja, hogy beadta a derekát Blacknek, és még mindig együtt voltak. Éppen ültem a folyosón, és ezen szívóztam, amikor Lily jelent egyszer csak meg a semmiből, és levetette magát mellém.
Láttam, hogy sírt.
- Mi a baj?
- Tudod Hayley, csak az, hogy az a szemét Potter megint zaklatott a hülye érzéseivel, miközben tudom, hogy csak a dolog viszket a lába között, hogy megint meg… megtegye azt a borzalmat velem! – Magamban nagyot mosolyogtam rajta, mert tudtam, hogy Lily csak csinálja itt nekem a cirkuszt és azt várja, hogy megnyugtassam. Ehelyett:
- Kisanyám, tudod, mi van? Belezúgtál a bájgúnárba – néztem rá hatalmas vigyorral az arcomon.
- Dehogyis! – Aztán tovább sírt.
Csak ültem ott mellette, és átöleltem a fél karommal, miközben az egyik kezemmel egy vállamra lógó sötétbarna hajtincsem csavargattam. Mindig ezt csináltam, ha tanácstalan vagy ideges voltam. És most mindkettő. Nem tudtam, hogy mi a franc ez a szúró érzés a szívemben. Hogy mi a büdös nagy franc ez az érzés a SZEMÉLY iránt, miközben az magasról tesz rám, vagy ha nem is akkor is éppen aktuálisnak tűnök. Igazából akkor még nem gondoltam normálisan végig a dolgokat. És nem láttam a szívemtől, ó én barom.
Ebédszünetben éppen siettem a menzára, miközben cipeltem Cissza és a saját könyveim, mert ő éppen úgy gondolta, hogy leáll egy sort Roddal veszekedni – ő volt Cissza aktuális barátja -, amikor is belerohantam valakibe a sarkon. Aztán orra buktam, és minden szanaszét ejtettem a suli folyosóján. Térdre estem, de valaki az utolsó pillanatba, karon ragadott, és megakadályozta, hogy ebből egy hatalmas pofára esés legyen.
- De béna… Áucs. Az arcom…
- Lúzer! – hallottam meg két ismerős hangot. Hát persze, ki ne ismerné már fel őket hangról? Potter és Malfoy. És hol a harmadik?
- Tűnjetek innen, menjetek az orvosiba – ütötte meg a fülem valakit suttogása, mire a két fiatalság megrontója eltávozott köreimből.
Nagyot dobbant a szívem, amikor megláttam, hogy ki a kar tulajdonosa, aki a karomat szorongatja, hogy álljak végre talpra.
Sirius Black. Ki más.
- Jól vagy? – kérdezte kedvesen, miközben talpra állított. – Nem ütötted meg semmidet sem? Sajnálom, figyelmetlen voltam… - villantott meg felém egy bűnbánó mosolyt, amiben körülbelül annyi megbánás volt akkor, mint egy kölyökkutyában, aki kikészítette a gazdáját totálisan. De akkor túlságosan is a szívemet követtem, nem az eszemet. Még nem sejtettem semmit sem. Hogy mennyire fog ez fájni.
- Semmi gond – aztán nem mertem a szemébe nézni. Éreztem, hogy ég az arcom, gyorsan a könyveimért nyúltam, de ő is lehajolt, és segített felszedni. A kezünk egymáshoz ért véletlenül, ahogy a történelem tankönyvet próbáltuk visszaügyeskedni az ölembe.
Én rántottam el először, ő pedig fogta és a kezembe adta azt is, aztán a többi tankönyvet, és jegyzetet is.
- Kösz a segítséget – motyogtam, és gondoltam eláll az utamból, de nem így lett. – Létszi…
- Haylin…
- Hayley – segítettem neki.
- Oké, Hayliy… - nem esett zavarba, hogy nem tudta a nevemet. Még csak meg sem remegett a hangja. – Egy olyan kedves lány, mint te, ugye eljössz velem egy randira holnap este? – Nem bírtam az arcára néni. Álltam ott azt a húsz kiló könyvet ölelgetve és mereven a padlót bámultam.
- A…A holnap nem jó – nyögtem ki végül reszketeg hangon.
- És a ma este?
- Nem hiszem! – mondtam kicsit hangosabban. Még mindig nem mertem rá nézni.
- Pedig olyan szép szemed van. Úgy szeretnék közelebbről is belenézni… - és csak vigyorgott levakarhatatlanul, én pedig félrelöktem az útból, és futni kezdtem. Egészen az ebédlőig.
Volt még tíz percem becsöngetésig.
- Hol voltál Hay? Mi tartott eddig? – szegezte nekem a kérdés Cissza.
Kihozták nekem az ebédem, csak épp az egész hideg volt. Amúgy sem bírtam egy falatot se enni a történtek miatt. Felfordult a gyomrom. Fenekestül. Mint az életem. Attól a perctől kezdve, hogy segített nekem összeszedni a könyveket. Minden a fejetetejére állt.
- Én… engem randira hívott Sirius Black – suttogtam nekik szégyenlősen.
- Ez várható volt – pörgette meg a kését Lily két ujja között. – Nem sok lány maradt, aki nem volt meg annak a szemétnek. Már csak olyan lányok vannak, akikhez pasi nem merne hozzányúlni. Meg te.
- Köszi Lily, kedves vagy.
- Jaj, nem úgy értettem. Mindegy. Csak…
- Nehogy belemenj! – szólt közbe Narcissza. – Nem szabad. Csak ki fog használni, megkefél és eldob.
- Akkor ti mért mentetek bele?
- Hülyék voltunk. De neked még barátod sem volt. Mi csak meg akarunk óvni. Hidd el, tanulj a hibáinkból. Csak játszani fog veled, és tönkretesz, aztán eldob.
- Oké, nyugi, tudok magamra vigyázni – emeltem fel a kezemet.
- Te csak azt hiszed. Az ujja köré fog csavarni, mint engem az a szemét, nyomorék, utálatos, undorító… faÁÁÁ - Cisszaával mindketten sikítva ugrottunk fel. Lily elkalandozott, és Potter szapulása közben sikeresen beledöfte a tenyerébe a kését.
- Jézusom Lily!
- Karold át, visszük a gyengélkedőre! – sipította Cissza.
- Nem, majd én elkísérem – mondtam gyorsan, miközben letéptem egy darabot az asztalterítőből, és Lily kezére tekertem. – Te itt maradsz a cuccainkkal. Rajtad a sor… - azzal meg sem várva a válaszát, kisiettem az ebédlőből, miközben Lilyt támogattam, aki futás közben szaggatottan zokogott, és motyogott maga elé. Próbáltam megnyugtatni, de még a sokk hatása alatt voltam. A francokat! Ki voltam bukva! Elvégre egy kést szúrt bele a tenyerébe!
Beléptük az iskolaorvosiba és azonnal arcon csapott a fertőtlenítő szag. Legnagyobb meglepésünkre Potter feküdt a szemközti ágyon, feldagadt bal arccal. Focibaleset. Minden hónapban egyszer valamelyikük eljátssza. Mafoy szokott vicceset alakítani. Nagyon jó színész.
- Lily, én azt hiszem, most kimegyek – azzal meg sem várva, hogy ellenkezessen, fogtam magamat, és szépen kisétáltam, becsapva magam mögött az ajtót, valakinek a személyes aurájába. Illetve mellkasába. Illetve nem tudom milyébe.
- Ó szia Hayley – Black volt az. Hát ki más? Biztos jött a haverját ápolgatni.
- Szia… Sirius – leszegtem a fejemet, megint csak nem bírtam az arcára nézni.
- Nem gondoltad meg magadat? – kérdezte sejtelmes hangon, miközben egyik kezével neki támaszkodott a rendelő ajtajának, másikkal pedig az arcom felé kalandozott el.
Felemeltem a fejemet, és összehúzott szemekkel a képébe néztem. Elvigyorodott. Biztosan azon, hogy a bőgés kerülgetett. Remegett a szám, és éreztem, ahogy a szemembe könnyek tódulnak.
- Még nem tudom – cincogtam.
- Fenébe, nehogy elkezdj sírni – mosolygott rám édesen. – Valami rosszat mondtam?
- Nem, nem.
- Akkor?
- Semmi bajom.
- Na, szeretném, ha elmondanád…
- Én viszont nem.
- Akkor megadod a számod?
- Igen. – Mi?? Mi mondtam?! És aztán mit volt mit tenni, megadtam neki. De azt hittem így leszáll rólam, és nem szekál többet. Hát fenéket. Továbbra is a képembe lihegett. És egyre közelebb, közelebb… amikor is kivágódott az ajtó. Engem szépen hátba talált, belelökött közvetlen Black karjaiba, így az akkor érkező, bepólyált kezű, tajtékzó Lily Evans, alias legjobb barátnőm, meglátott ebben a maga alkotta zavarba ejtő helyzetben.
Csak állt ott, és ledöbbenve nézett rám, miközben Sirius Black ölelgetett, aztán fogta magát és szó nélkül futásnak eredt.
Kitéptem magamat az ölelésből, és Lily után futottam.
- Ne, kérlek, ne fuss el! Állj Lily, Lilykém! Félreérted!
És csak rohantam, rohantam, ahogy a lábam bírta, hogy minden megmagyarázhassak neki.
- Azt csinálsz, amit akarsz, én nem szólok bele – mondta végül Lily hazafelé, ahogy utolsó óránkról, kémiáról elszabadultunk. – Csak aztán, nehogy fájjon.
- Nyugodj meg, nem fogok belemenni a játékaiba. Tudok magamra vigyázni… Tudok magamra vigyázni.
És otthon is ezt hajtogattam folyton magamban, hogy tudok magamra vigyázni. De már nem tudtam, hogy mit akarok. Mi van, mi van, ha Sirius Black megváltozott, mint James Potter, és végre egyszer valamit komolyan akar? Ugyan már, hülyeségeket nem kell beszélni.
Itt álltatom magamat…
Csak feküdtem az ágyamon, és hallgattam, ahogy dobol az eső ütemesen az ablakomon. Elaludhattam, pedig még a leckém sem volt készen.
Nem sokkal később arra ébredtem, hogy megcsörren a telefonom. Felugrottam és azonnal utána kaptam.
Egy sms volt. Vajon ki küldte?
Szépszemű lány, én sosem adom fel…
Egy randit, velem?
SB
Egy randit, velem?
SB
Akkor néztem csak meg, mennyi az idő. Féltíz volt. Anyáék még nem voltak itthon. Mindketten egy korházban dolgoztak, a munkaidő este tízig tartott.
Akkor követtem el az első hibát. Talán a legnagyobbat. Visszaírtam neki.
Azt írtam neki, hogy: Mikor?
És azt hiszem, ez indított el mindent.
Utolsó kommentek