Vergődés
Murtagh kinyitotta a fél szemét, és próbált pislogni, de a feje majd szétrepedt az eséstől. Még sötét volt, mikor magához tért, és rémületére Tövist, sehol sem látta. Felkelt nagy nehezen, de alig látott a tarkójában és a halántékában lüktető fájdalomtól.
- Tövis! – kiáltotta, de nem érzékelte a sárkányt sehol sem. – Tövis… - nyögte. Próbált az elméjével a sárkány felé tapogatózni, de nem nagyon sikerült neki elérnie. A nap sápadtan nézett vele farkasszemet, amitől még jobban megfájdult a feje. – Tövis, hol vagy? – kétségbeesetten kiáltozott, de nem kapott rá választ. Nem válaszolt, akkor vagy elhurcolták, és legyőztek, vagy pedig… pedig… az nem lehet! Tövis nem halhatott meg! Egyedül volt. Lerogyott a földre, és lehorgasztotta a fejét. Csapdába csaltak… és az volt a céljuk, hogy elválasszanak minket. Elvitték Tövist, biztosan Uru’baenbe… vagy ki tudja, hogy Galbatorix mostanra hol bujkál. Lehet az is, hogy a birodalmon kívül van… Nem tudta meddig ülhetett ott egymagában, de hamarosan hatalmas szárnyak suhogása zavarta fel.
Murtagh… szólt egy ismerős mély hang. Segíts… tompa puffanás. Az ifjú hátra kapta a fejét, és szörnyedve látta, hogy sárkánya vérzik.
Hála az égnek hogy nem hurcoltak el! Már azt hittem…
A nyilaik átszúrták a szárnyaim. Kínszenvedés volt, amíg rád találtam…
Biztosan a fájdalom tompította el az agyadat.
Akárcsak a tiédet…
Várj, mindjárt kimosom és bekötözöm a sebeidet…
Mégis mivel?
Hogy?
A holmijaink mind eltűntek, nem tudjuk, hogy hol vagyunk, és… Alisa sincs meg! Bődült fel a sárkány.
Murtagh agyába csak ekkor tudatosodott, hogy a lányról, sárkánya gyászolása közben teljesen megfeledkezett.
Merre lehet? Nem láttad errefele jövet?
Sajnálom… de a fájdalom túl sok, volt, hogy lássam, mit teszek… nem tudom hová tűnt, és azt sem tudom, hogy mi hol vagyunk…
Alisáról teljesen meg is feledkeztem… nyögte Murtagh, és tenyerébe hajtotta az arcát. Magára hagytam csata közben… lehet hogy már nem is él.
Nem te tehetsz róla… magadra kellett vigyáznod, nem rá… kiképezted, ha minden igaz, akkor…
Elég gyenge volt még, ahhoz hogy egy ilyen csatát túl tudjon élni! Meg kell keresnünk, feltéve, ha még életben van…
Mennyi idő telhetett el a csata óta?
Nem tudom… vajon mióta fekhetek itt egyhelyben? Mióta!
Én egy egész napon át, kerestelek… gyenge voltam, és az urgallok jól kitervelték, hogy szétválasszanak tőled…
Szerencse hogy te még itt vagy nekem…
Tövis nem szólt, csak pofáját odadugta Murtaghéhoz, aki felemelte a tenyeréből az arcát.
Bosszút kell állnom Alisáért… mondta hirtelen az ifjú, senki sem érdemel kegyelmet ezért a gaztettért! Galbatorix ezért lakolni fog!
Bosszút akarsz állni Alisáért?
Igen!
Nemes cél fog vezérelni minket… tudd, hogy én mindenben melletted állok… Murtagh!
Köszönöm… Tövis!
A lovas feltápászkodott, és nehézkesen felmászott a sárkány hátára. Egy darabig mind ketten mozdulatlanná dermedve álltak, végül Murtagh, Tövishez fordult.
Merre induljunk? Délnyugatnak, vagy északkeletnek? Egyáltalán hol vagyunk most?
A térkép a barlangban maradt. Talán, ha összeszedem minden erőmet, képesek leszünk megtalálni… vagyis visszatalálni, reménykedj benne, hogy Alisa valahol errefele van.
Tövis szárnyra kapott, és a fájdalomtól fel-felbődülve körözött az erdő fölött, de a barlangot sehol sem látta, akármerre ment, és akármerre kereste. Végül, fáradtságában, fájdalmában, és bizonytalanságában úgy döntött, hogy leszáll egy szirtre. Karmaival legörgetett pár göröngyös sziklát, végül talajt fogott, és leszállt. Jobb szárnyát fáradtan lógatta le törzse mellett, jelezve, hogy súlyos sérülés érte.
Vajon milyen messzire sodródhattunk el a szállástól? Te emlékszel valamire Tövis?
Emlékfoszlányokra csak…
A sárkány behunyta a szemét, és kinyújtotta lovasa elméje felé az övét. Murtagh szédült, az energiahullámtól, és érezte, hogy lecsukódnak a szemei. Képtelen volt, kinyitni őket, és hamarosan nagyon halvány képsorozatot látott. Arra pillanatok alatt rájött, hogy ő azokat a képeket látja, melyeket Tövis látott, hiszen a világban minden, minden vörösre volt festve…
Legelső kép, és emlékfoszlány, amit látott, azok a barlang körülötti árnyak voltak… elsuhanó sötét árnyak… aztán ő kirohant, látta magát amint, ott áll vagy fél tucat urgal gyűrűjében íja feszült, végül pattant, és kettő urgal hanyatt vágódott, és többet nem mozdult… Aztán látta Alisát, amint remegve utána megy, kezében a Dögvésszel, és elkezdi kaszabolni a szörnyeket… elhalványult a kép, és látta, hogy Tövis hátán ül, kétségbeesetten nyilazva az ellenségeket. Már arra sem figyelt, hogy mik ellen harcol. Már közel egy órája harcolhattak, mikor valami felvijjogott a háta mögött, ő a fülére szorította a kezét, és a mélybe zuhant… Elveszthette az eszméletét, és látta sárkánya kétségbeesett tekintetét, amint a mélybe veti magát őérte, de képtelen volt elkapni. Valami visszahúzta hátulról a sárkányt, és belemélyesztette éles karmait Tövis szárnyába… a sárkány felordított azután minden elsötétült…
Murtagh kinyitotta a szemét és zihált. Veríték gyöngyözött a homlokán, és a szíve hevesen vert.
Ebből nem sok minden derült ki… csupán az, hogy legyőztek, de mi lehetett az a vijjogó…
Egy Lethrblaka… a ra’zackok szülei, vagy hátasai… valamikor majd ők is ilyenek lesznek…
Ra’zacok, valamikor őket üldöztük Eragonnal… már emlékszem. Sok bosszúságot okozott kettőnknek az a két nyomorult… láttam őket közelebbről is, mikor Galbatorix fogságba ejtett, meg akartak kínozni, de akkor jöttél te, kikeltél nekem, és ők többet, soha többet nem zaklattak…
Most mégis minden bizonnyal Galbatorix küldte utánunk őket… valószínűleg már kerestet… már közel egy hónapja Uru’baenbe kéne lennünk. Vagy ennyire félt téged, vagy pedig rájött, hogy ellene fordultál, és most bujkálni próbálsz…
Valószínűbb az utóbbi… Galbatorix képtelen bármilyen érzelem kifejezésére… neki csak a hatalom számít, és az, miden, áron!
Tövis ásított és kinyújtóztatta a karmait. Merre keressük, merre menjünk?
Kövessük a Ra’zackok nyomait… azok elvezetnek Galbatorixhoz… azután meglátjuk mi lesz. Lehet, hogy elfogták Alisát, és ez által akarnak csapdába csalni, de ezúttal rossz napot választottak…
Akkor…
Indulás!
Tövis szárnyra kapott, és átadta magát egy forró légáramlatnak.
Biztos vagy benne, hogy ez a helyes út? Kérdezte sejtelmes hangon Tövis.
Nem… Murtagh habozott, De érzem, hogy ezt kell tennem, a szívem súgja.
Bízom benned… akkor menjünk és mentsük meg a birodalmat, vagy ha mást nem, akkor…
Alisát!
Ebben mind ketten egyet értettek. Hamarosan kitisztult az ég is, eltűntek a csillagok, és mind kettejük elméje eggyé vált. Olyan volt, mintha csak egy test létezne, és ők ketten megosztoznának rajta. Csodálatos érzés volt egymás szemével látni a felkelő napot, ahogy bíbor árnyat kölcsönöz a szemhatárnak. Érezni a levegőt, áttörni a szelet, eggyé válni a természettel, a végsőkig egynek lenni. Ez az erőáradat, és energiahullám, olyan érzést keltett Murtaghban, mintha soha, soha az életben nem tapasztalt volna, ekkora ránehezedő szomorúságot és örömöt egyben. Szomorú volt a balsorsa miatt, a múltja miatt, de örült, mert tudta, hogy Tövis mindig ott lesz vele, mint egy jó, vigyázó, hűséges barát. Az örökkévalóságban és azután is, mindig, együtt lesznek, egyek… Soha nem hagyják ott egymást. A lovasnak a sárkány a legnagyobb ajándék… Mint a szomjazónak a víz, vagy az éhezőnek egy falat ennivaló. Olyan volt neki Tövis jelenléte. Ha a sárkány nem lenne, ő sem élne már… összetörte volna a bánat. De most végre egyek lehettek, olyan volt ez, mint egy álom. És mindkettejüknek tetszett az a szó, hogy Örökkévalóság. Mindenben megegyeztek. Még a gondolataik is egyek lettek, egyetlen egy dologra összpontosítottak: Alisára…
Utolsó kommentek