Halottibeszéd
Mikor meghalok, nem tudom kik jönnek majd elbúcsúzni tőlem ahogy eltemettek. Vagy szétszórtok majd? Nem tudom, hogy kik lesznek a halott testem körül. Én mindenkit látni fogok. Ahogy a pap monoton, érzések nélkül elhadarja azt a szívfájdítóan közhelyes, agyonstrapált, csöpögős gyászbeszédet mennyről, pokolról és Istenről magyarázva, akkor majd végig nézek a tömegen, belenézek mindannyiotok szemébe s meglátom, hogy mi rejlik a mélyükön. Itt egy kék amott egy borostyán szempár, vajon mire gondolhattok most? Mennétek már? Unalmas netalántán? Valamikor barátok voltunk, igaz már a nevedre sem emlékszem, de lám… csodálkozom: hogy kerülsz te ide? Hiszen minden olyan régen történt.
Most a zöld szemű férfihoz lebegek. Ismerős az arcod. Szemedbe tekintve tengernyi fájdalmat látok, s mégis ahogy itt állok előtted, nem érzek mást, csak puszta dühöt. Mért most sajnálod? Mért nem akkor amikor éltem? Miért ??
A pap végez a beszéddel, s aztán elvonul. A két sírásó unatkozva támaszkodik ásóján, várják, hogy véget érjen velem az aznapi műszakjuk.
Pillanatok múlva már mindenki eltávozik, csak én ülök a sírköved szélén, a fagyott némaságban, s arra gondolok, Te mindig mellettem voltál, mikor meghaltál, egy darabka hátra maradt belőled a lelkemben, de semmi több.
Most mégis sajnálom, és bocsánatot kérek Tőled. Odafent vársz engem, de még nem tudok menni. Sok minden van ami ideköt, tengernyi elintézni való, ami nem hagy szabadulnom.
De ígérem amikor az idő örökre őszre fordul idelent, amikor eljön az utolsó ítélet napja, akkor találkozni fogunk. Nem tudom még pontosan mikor és hol, nem látom az időt s a teret. Arra kérlek, csak várj rám egészen úgy ahogy eddig is.
Várj meg Anya……
Utolsó kommentek