Szökevények
Eragon-univerzum.
Kedvenc szereplőm, Murtagh, miután elárulta Eragont, menekülni kényszerül Galbatorix haragja elől. Bujdos, és róbálja meghúzni magát. Az egyik ilyen alkalommal találkozik egy sebesült lánnyal(Alisával). A lányhoz időközben egyre szorosabb szál fűzi. A készülődő háború hevében érzelmek, méghozzá a leggyengédebbik támad fel a két fiatal szívében.
Ez a fanfic a kettejük között lévő köteléket meséli el.
A megbocsájthatatlan bűn
Valóban áruló lettem? Kérdezte szomorúan Murtagh, Tövistől.
Csak azt tetted, amit tenned kellett… különben nem lennél lovas, nem kerültem volna hozzád. Ezt akartad volna? A sárkány kételkedett lovasában. Hát nem jó ez így?
Nem tudom… tényleg azt tettem, amit tennem kellett, de… de lelkiismeret furdalásom van.
Ha jól gondolom, akkor nem a kard az egyetlen oka ennek. Murtagh, nem tehettél mást, akkor meghalhattál volna. Választottad volna inkább a halált?
Túl gyáva lettem volna meghalni. Hiszen még alig éltem, és…
Borzalmas életed volt tudom. A sárkány elhallgatott egy pillanatra, aztán tovább folytatta. Most kapaszkodj, ahogy csak tudsz!
Mine… Murtagh hangja üvöltésbe ment át, mert Tövis tett a levegőben egy hátra szaltót, aztán zuhanórepülésbe kezdett, és belecsapódott, a közeli tóba. A víz olyan hideg volt, hogy embernek lehetetlenség lett volna azt elviselni. Murtagh reszketett a sárkány hátán, és sarkát mélyen a lény oldalába vájta.
Mégis mire volt ez jó? Kérdezte, miután Tövis és ő sikeresen kimásztak a partra.
Gondoltam, ha ezt teszem, elfelejted végre ezt a témát, gyere ide, megszárítalak. Murtagh kételkedett, de végül odalépett Tövishez. Legalább felfrissültél…
Erre most tényleg nem volt szükségem… Vacogta Murtagh, és nekidőlt a sárkány tűzforró pikkelyeinek. Percekig állt ott, aztán, mikor érezte, hogy gőzölög rajta a ruha ellépett. Csont száraz volt.
Na ugye, hogy jó volt? Nevetett a sárkány.
Nem, rossz ötlet volt, még mindig úgy vélem. Morogta a lovas, és egy pillanatra megmerevedett. A horizontra nézett. Ugyanolyan fehér volt az ég, mikor először találkozott Eragonnal. Segített neki az urgallok elleni harcban, de Brom meghalt. Eszébe jutott a gyémántsír, és az hogy Eragon az öccse. Megmarkolta a Zar’rocot, és bűntudatosan visszafordult Tövishez. A szél belekapott a köpenyébe. Nem nézett a sárkányra, hanem összehúzta magán.
Még mindig kísért a múltad, mi? Sajnos nem változtathatod meg, viszont a jövődön még változtathatsz…
Úgy véled, hogy van még remény, hogy rendbe hozzam, amit tönkre tettem?
Azt nem mondtam, hogy teljesen rendbe tudod hozni, de, ha akarod, akkor én melletted állok, és segítek rendbe tenni a dolgaid.
Valóban? Murtagh leült, és nekidőlt a sárkány oldalának. Tövis lekuporodott és összegömbölyödve, védelmezőleg, farkával magához szorította lovasát. Murtagh felmordult, mert a sárkány tüskéi, belevájódtak a lábába, mire Tövis megértette, és lazábbra engedett a szorításból.
Nem vagy te olyan rossz, elvégre, az volt a parancs, hogy fogd el az öcsédet, de te, ehelyett elengedted.
De elvettem tőle apánk kardját…
Az tényleg az idősebb fivért illeti.
De… Eragon most úgy gondolja, hogy mi nem vagyunk testvérek. Neki ott van az a Roran, és én meg…
Ezen ne keseregj, majd kitalálunk valamit, hogy rendbe hozd, amit tönkre tettél.
Azt már lehetetlen lesz. De, ha esetleg bebizonyítanám neki, hogy fontosabb ő nekem, mint a saját életem… akkor talán… Ne! Tövis megőrültél!? A sárkány egyre jobban szorította az ifjút, a farok tüskéi vékony sebeket ejtettem Murtagh mellkasán és kezén. Mit csinálsz?!
Eszedbe ne jusson áldozatot hozni az öcséd miatt. Én mondom, biztosan nem örülne a halálodnak. És arra nem is gondoltál, hogy ha te meghalsz, én sem élhetek tovább? Mért akarnád kettőnk halálát?
Igazad van. Én…
Eszedbe ne jusson feláldozni magadat érte, megértetted!?
Tövis, engedj el… ne, ez fáj!
Addig nem engedlek el, amíg meg nem ígéred, amíg a szavadat adod rá, hogy nem teszed!
Engedj el!
Add a szavad!A sárkány fortyogott a dühtől. Murtagh érezte a benne kavargó érzelmeket.
Ne szoríts ennyire! Az ifjú megint ordított, patakokban fojt végig a karján a vér, a tüskék által ejtett sebek miatt.
Ígérd meg!
Jól van! Megígérem, csak engedj el!
A szavadat adod Murtagh?
Igen, a szavamat, csak… Tövis azonnal abbahagyta az eszeveszett szorítást. Látod, ebben egyet értünk, mind kettőnknek túl édes az élet, ahhoz, hogy csak úgy eldobjuk akárkiért.
Ezt már szeretem hallani. Morogta elégedetten a sárkány.
Most nézd meg, tiszta seb lett a karom, tiszta vér!
Sajnálom, te tehetsz róla… Murtagh megint csak morgott, aztán felállt, és elment, hogy lemossa magáról a vért a jeges vízben.
Elmegyek, eszek valamit. Mondta a sárkány és feltápászkodott. Miközben egy nagyon ásított, szikrák pattogtak ki az orrlyukain.
Nekem is hozz valamit. Most a sárkányon volt a morgás.
Persze, de ez az utolsó alkalom legyen.
Azt majd én eldöntöm…
Mikor Tövis eltűnt a fák között Murtagh leült és újra letargiába zuhant. Csak ült és meredt maga elé. Észre sem vette, hogy lement a nap, mire Tövis visszatért szájában egy jókora szarvassal.
Visszajöttem. Szólt. Murtagh felállt és bólintott, majd odalépett egy farakáshoz, és varázslat segítségével tüzet csiholt.
A vacsorájuk csendesen fogyasztották el. Az ifjú alig evett, a sárkány meg szinte az egész szarvast maga ette meg. Vacsora után Tövis odakuporodott Murtagh mellé, és a lovasa vállához érintette a fejét, mire Murtagh idegesen odakapta a sajátját.
Bolond, ne rémítgess!
Nem volt szándékomban. A sárkány hallgatott egy darabig, végül megszólalt. Emlékszel, mikor kikeltem neked?
Hogy felejthetném el? Sóhajtott fel gondterhelten Murtagh. Alig két héttel azután volt, miután Galbatorix elfogatott, és tömlöcbe vetett. Nem tudnám elfelejteni soha. Azt mondta, hogy őt fogom szolgálni, hogy csinál belőlem egy Árnyat. Azt is mondta, hogy a leghűségesebb, és legkedvesebb csatlósa az áruló apám volt, Morzan. Mondta nekem, hogy úgy tekint rám, mint a saját unokájára.
Mostanra te is olyan lettél, mint az apád…
Nem! Én erősebb vagyok, mondtam már! És gyűlölöm apámat. Kötelességem volt esküt fogadni az ősnyelven Galbatorixnak, különben megölt volna. De, én nem akarom őt szolgálni, rühellek neki dolgozni.
Tudod e, hogy most is kísérted a sorsod? Nekünk sárkányoknak kötelességünk szolgálni a gazdánkat, mindig mellette lenni, de minket is köt a szavunk. Mi is ugyanúgy félünk meghalni, mint ti, emberek.
Mire gondolsz?
Már régen a Birodalomban kéne lenned, erre te itt bujkálsz a Hadarc-sivatag észak-keleti peremén, és azt reméled, hogy megváltoztathatod a sorsod, és a jövőd.
Lehetetlenek tartod? Nem, azt nem mondtam, de ezzel, hogy bujkálsz csak úgy, mint régen, ezzel sem nekem, sem magadnak nem teszel jót.
Márpedig amíg távol voltál, eldöntöttem, hogy nem fogok visszamenni Galbatorixhoz. Inkább bujkálok előle.
Murtagh, tudod, hogy neki is van sárkánya, és sokkalta erősebb, mint én. Úgy hívják, hogy…
Shruikan, igen tudom… de, rengeteg erőfeszítéssel, edzésekkel és harccal lehetnél te is olyan erős, mint az ő sárkánya. Elvégre, nekem egy Árny nem árthat, sem az öcsém, nekem egyedül Galbatorix árthat, ő az, aki képes lenne legyőzni.
Te mégis ostoba módon előle bujkálsz. Tövis felemelte a fejét Murtagh válláról. Gratulálok nagyon okos döntést, hoztál… Hangja ironikusan csengett, és lenézően.
Murtagh egy szót sem szólt. Magában morgott tovább, de abban a döntésében teljesen biztos volt, hogy soha többet nem megy vissza Galbatorixhoz.
Melletted állok, a te döntésed az enyém. Most már aludnod kéne, gyere. Hívta a sárkány. Murtagh hírtelen álmos lett. Ki akarta pihenni az aznapi fáradalmakat, és el akarta felejteni azt a sok fájdalmat és szörnyűséget, ami eddig vele történt.
Tövis lekuporodott, Murtagh ismét az oldalának dőlt. A sárkány egyik szárnyát felemelt, és gazdája fölé tartotta, hogy ezzel is melegítse, és elfeledtesse vele a fájdalmait.
Murtagh nem tudott azonnal elaludni, lehunyta a szemét. A gondolatok csak úgy süvítettek végig az agyán. Fáradt volt, nagyon fáradt. Annyira kimerült, hogy a sok vele történt borzalom könnyeket csalt a szemébe. Még sohasem sírt, és most sem akart. Azonnal letörölte a könnyeit, és nehéz szívvel ugyan, de elnyomta az álom.
Tövis közben nem aludt még. Tudta, hogy lovasának rengeteg fájdalmat kellett, és kell még kiállnia, és átérezte a helyzetét. Őt is elszomorították Murtagh gondolatai, és mikor már tudta, hogy az ifjú mélyen alszik panaszosan felordított. Az éjszaka csöndjében sokáig visszhangzott még a sárkány panaszos ordítása, melyet később elnyelt a hajnali szél.
Utolsó kommentek