Élni!
Vajon milyen bonyodalmakkal jár egy ártatlan osztálykirándulás?
Megint agyatlan zombis agymenésem szokás szerint:D
Most egy fiú bőrébe bújok bele, aki kivételesen nem az a tipikus-fúkisfiú, az aki már fogott fegyvert, akción kívül, de még nem nagykorú.
A kirándulás első napján már felüti valamiféle mendemonda a fejét.
A közelben kutatólabor van, ahol mindenféle anyaggal és kotyvalékkal kísérleteznek. Mi van akkor, ha valaki óvatlanul elejt valamit, és az összetörik?
Mi történhet, ami ennyire mebrtelen és brutális lenne?
És vajon... ezek a fiatalok a pánik kitörte után mennyire tudnak egymásban bízni? Ki képes harcolni, ki az aki képes végigcsinálni, ki az, aki hazatérhet majd?
Egyáltalán lesz olyan?
Emberpróbálóan embertelen feladat elé néznek...
Te képes lennél lelőni a barátodat? Illetve azt, ami még megmaradt belőle?
Megint agyatlan zombis agymenésem szokás szerint:D
Most egy fiú bőrébe bújok bele, aki kivételesen nem az a tipikus-fúkisfiú, az aki már fogott fegyvert, akción kívül, de még nem nagykorú.
A kirándulás első napján már felüti valamiféle mendemonda a fejét.
A közelben kutatólabor van, ahol mindenféle anyaggal és kotyvalékkal kísérleteznek. Mi van akkor, ha valaki óvatlanul elejt valamit, és az összetörik?
Mi történhet, ami ennyire mebrtelen és brutális lenne?
És vajon... ezek a fiatalok a pánik kitörte után mennyire tudnak egymásban bízni? Ki képes harcolni, ki az aki képes végigcsinálni, ki az, aki hazatérhet majd?
Egyáltalán lesz olyan?
Emberpróbálóan embertelen feladat elé néznek...
Te képes lennél lelőni a barátodat? Illetve azt, ami még megmaradt belőle?
(saját DC!)
I.
Ott lent, a tóparti erdészház padlóján ültem, szétvetett lábakkal, és azon törtem a fejemet, hogy hogyan történhetett ez az egész. Hogy mennyi idő telt el indulás óta, és azóta, mióta megtaláltuk a fegyvereket.
Ujjaim görcsösen a Beretta hideg markolatára fontam, és az ölemben ringattam egyszerre. Orrom megcsapta a fegyverolaj édes szaga. Az akkori életem eddigi legédesebb illata. A biztonság illata.
Néztem, ahogy Nick bútorokkal elbarikádozza az ablakokat, ajtókat, s ahogy az asztalra fektetette a vállára szíjazott Coltot. Iszonyat erőset tudott sebezni… a huszonhárom milliméteres töltényhüvely eszeveszett sebességgel szelte át a levegőt, és öklömnyi lyukat robbantott, ha kellett az ellenség arcába. Márpedig nekem másra se volt szükségem.
- Fáj? Így jó lesz?
Lepillantottam a kezemre. Cassiopei ellátta közben a sebeim. Éreztem, hogy zsibbad a bal karom. Ha a vírus a szervezetembe jutott, amikor ODALENT voltunk, akkor már csak pár órám van hátra.
Letöröltem a verítékcseppeket a homlokomról, aztán a lányhoz fordultam.
- Tökéletes, kösz.
Ha belegondolok, hogy egy tök ártalmatlan osztálykirándulásnak indult, és ha körbenézek, akkor bizony rá kell jöjjek… már semmi sem lesz a régi. Ahogy megtörtént ez az egész dolog, idegesítő módon azonnal eltudtam hinni és eltudtam fogadni a helyzetet. Megbékéltem a mostani állapottal és nem kételkedtem magamban. Most az egyszer mindenben biztos voltam. Legfőképp abban, hogy ha nem megyek vissza ODA, akkor meghalok… pillanatokon belül.
- Jönnek… közelednek. Hallod őket? – Nick szembefordult velem és a szemembe nézett. Álltam a pillantását, aztán meghallottam az első éhes sikolyokat.
- Na, akkor nekem asszem… - feltápászkodtam, és vigyorogva megtettem az első lépést az egyik, még el nem barikádozott ablak felé -, ideje búcsúznom.
- Biztos ezt akarod? – Cassiopei könyörgő szemekkel fürkészte az arcomat, de engem nem tudott eltántorítani.
- Jobban, mint bármi mást! – Magabiztosan ráléptem a párkányra, aztán megtapogattam futólag a zsebemet, hogy megvannak a e tele tárak. Minden ott lapult. Indulásra készen.
- Meg ne ölesd magadat, te idióta! – szólt utánam Nick színtelen hangon. – Mert ha…
Komótosan felé fordultam, még utólag végigmértem őt, aztán elvigyorodtam.
- Te csak maradj Casszal, neki sokkal több szüksége van most rád. Én megyek, megkeresem Leonékat. Ha csillapodott valamelyest odakint… akkor gyertek LE. Megvárunk…
Nem vártam meg a válaszát. Nem fordultam vissza, mereven elbámultam a kinti sötétségbe. Nem bírtam volna Cass könnyektől maszatos arcára pillantani. Kirázott a hideg, de nem tőle, hanem az éhezők fájdalmas, egyre közeledő vonyításától.
- Ed, vigyázz magadra! – Odabiccentettem Nicknek, aztán magabiztosan szembenéztem a végzetemmel.
Öklömmel átütöttem az üveget, aztán kivetődtem az éjszakába.
Csak az eső halk neszezését hallottam, amikor földet értem, és a hűvös cseppeket az arcomon. Azonnal felpattantam. Rohannom kellett, futni, szaladni, menekülni, minél gyorsabban. A lőszer máskorra kellett, nem hagyhattam, hogy a nyomomba eredjen a számtalan kiéhezett pokolfajzat.
Szorosan markoltam a fegyver agyát, lövésre készen, aztán futásnak eredtem.
Lépteim cuppogtak a sárban, ennek egyáltalán nem örültem. Meghallhatnak. Nem lenne szerencsés, ha elvezetném az ellenséget a sajátjaimhoz.
A cél a szemem előtt lebegett. Minél előbb meg akartam őket keresni. Leont, Jameset, Lorát… és Messt. Legfőképpen őt… de mindenki fontos, akárki él. Segíteni kell nekik!
Istenem. Csak add, hogy Melissa éljen!
Ugyan – nyugtattam magamat -, ha Leon ott van, semmi baja nem eshet. Vagyis… éppenséggel ez a baj, hogy ott van Leon!
Erre most nincs idő! – figyelmeztettem magamat, aztán hátamat nekinyomtam egy nyirkos fának.
Két lény lépkedett tőlem észak felé. Éppenséggel nekem pont arra kellett mennem. A mostani helyzetemet tekintve, nagyon úgy tűnt, kénytelen leszek mégis csak tűzharcba keveredni velük…
Nem adom magamat ilyen könnyen, nyugodt fejjel szépen végiggondolok mindent.
A szívem hirtelen felgyorsult, ahogy meghallottam a fülemtől alig pár centire azt a morgós, éhes hörgést.
Hasra vágtam magamat, aztán átfordultam a hátamra, és elborzadva figyeltem a lényt, ahogy lekúszik a fenyőről, aminek nekitámaszkodtam az előbb.
Csupasz végtagjait lomhán vonta maga után, közben élesen rikoltott. Vérhabos nyál fröcskölt az arcomba, aztán megrántottam a ravaszt. A homloka közepén kaptam el. Rám zuhant.
Nyögve lerúgtam magamról, de feltápászkodni se volt időm, a hangjára, és a Berettám dörrenésére oda csoportosult a többi is. Dögletes bűzök elbódította az agyam, s bár lett volna időm, nem bírtam feltápászkodni. Remegett a lábam a láztól és a rémülettől, ami a szívemet szorongatta.
Zsibbadt a karom, azonnal LE kell jutnom, különben úgy végzem, mint ezek… a valamikori osztálytársaim!
Mereven belebámultam a felém mászó, kopasz, vak lény arcába, és megdöbbentett a felismerés.
- Harley… - nyögtem elfúló hangon.
Ez volt az a pillanat, amikor nagyapám szavai újra eszembe jutottak: Edward, fiam! Jól jegyezd meg! Aminek jönnie kell, jönni fog, és ha itt az idő, szembe kell nézni vele.
…
Utolsó kommentek