SakuraConra írott drága 1100 szavas novellácskám. Death Note a műfaja.
Hirtelenjében jobb nem juott eszembe. Persze nem találták méltónak a sok dedó cucc között arra, hogy benne legyen a top 10ben:P de ez az ő bajuk:D
ui: Soha, soha nem tudnám megölni L-t és elviselni se, hogy meghalt.
A fiú, aki istent játszott… - (Anime-Death Note)
Tudta, hogy csak percek kérdése, és bekövetkezik az, amire már olyan rég óta várt, de az idegességét képtelen volt máson levezetni, mint a saját hüvelykujján. Addig-addig harapta, amíg vékony vérpatak kezdett el csordogálni a körömágya alól. Nem különösen érzett fájdalmat, hiszen szívét már így is szétvetette az izgalom.
…kopogjanak már…
Kialvatlan volt, szemei alatt még az eddiginél is nagyobb karikák húzódtak, haja még az eddiginél is sokkal kócosabban festett, és a kávé, amit lassan kortyolgatott, még az eddigieknél is százszorta erősebb volt. Tudta az ízt még fokozni azzal, hogy vagy tizenkét kockacukrot pakolt bele, szépen egymás után. Szerette az édességet, és ha tehette, a nap minden percében azt evett.
De most nem azért rakta tele a kávéját, hanem mert izgatott volt. És mert utálta keserűn.
Odakint szemerkélt, és ő szorongva nézett fel a szürkés égre, mely kellőképp tükrözte az akkori hangulatát. Szemével lustán követte a hatalmas üveglapokon legördülő esőcseppeket, és elnézett a lába előtt elterülő város panorámája felett, fel az égre, miközben lelkében egyre gyorsabban kezdtek kavarogni az érzelmek… bűntudat, megbánás, kétségbeesés, félelem, megkönnyebbülés, remény… szerelem.
Tenyerét az üvegre fektette éppen, mikor meghallotta a várva várt hangot. Hátat fordított a szürkeségnek, és az előszobába sietett, hogy ajtót nyisson.
Mezítláb végigsétált a puha szőnyegen, és bár próbálkozott vele, hogy ne legyen annyira letört és görnyedt, nem nagyon sikerült magát kihúzni.
- Érezd otthon magad, csak tessék – nyitott ajtót a meglepett lánynak. Az némán bólintott, és eleget tett L kérésének. Lehúzta a cipőit, és a fiú előtt elindult a szobába. Ott csak békésebb volt, mint az előszobában ácsorogva.
L helyet foglalt azt antik elemekkel díszített asztal túlsó végén a fotelben, és színtelen tekintettel várta, míg a lány is leül vele szembe.
Felhúzta a térdeit, és még mindig vérző ujját az ajkaihoz érintette.
- Elhoztad? – tört ki belőle a kérdés, és mikor a lány magabiztosan bólintott, rögtön egy sóhaj is követte. Megkönnyebbült végre, a kétségei tovaszálltak.
Misa egy köteg fehér, megtépázott és kissé gyűrött füzetlapot nyújtott feléje. L utána nyúlt, de közben az ujjaik vége akaratlanul is találkozott. Misa félénken rántotta vissza a kezét, így a köteg fele az asztalra, illetve amellé hullott.
- Várj, majd én fölszedem – szólt előzékenyen L, és pillanatok alatt már az összeset biztos helyen tudta. Nála volt mind. – Sajnálom, ami Yagami Light-tal történt. Bár én már az elején sejtettem, hogy ő Kira…
A lány felállt, és az erkély ajtóhoz lépett. Vékony ujjait az üveglapra támasztotta, miközben akarata ellenére is érezte, ahogy a könnyek végigfutnak az arcán.
Hiába próbálta bemesélni magának, hogy boldog, és végre minden vágya teljesült, mikor vak volt teljesen. Képtelen volt észrevenni, hogy Light, azaz Kira, az igazi Kira, nem szereti őt viszont, csak arra használja fel, hogy az ő segítségével… hogy az ő segítségével… hogy mit is csináljon? Annyira nem emlékezett semmire… mintha…
- Kira halott – folytatta továbbra is ugyanolyan színtelen hangon L -, ezen már változtatni nem tudunk, de egyben biztos vagyok… - odalépett a lány mögé, miközben a papírlapokat csendesen a zsebébe csúsztatta, és a kezébe fogta Misa apró kezét -, én megpróbálom Őt helyettesíteni majd. Megpróbálom megszerettetni magam…
A lány nyelt egyet, és L felé fordult. Olyan érzése volt, mintha ez az utolsó két szó már elhangzott volna egyszer, csak ennek a furcsa fiúnak a szájából, hanem… hanem az övéből?
L végigsimított a lány arcán, és finom mozdulattal eltüntette a kibuggyanó könnyeket.
- Legyünk ketten együtt, és fejezzük be ezt az egész játékot. Kira emlékére, vessünk véget ennek az egésznek… hogy döntesz, velem maradsz, Misa?
- Veled maradok – fűzte a lány az ujjait L ujjaiba, aztán mindketten a város felé fordultak megint.
Odakint üvöltött a szél, a közeli park fáit fájdalmasan tépkedte, az eső egyre jobban az erkélyajtót verdeste, és velük szemben, a hegygerinc fölött kékes fehér villám cikázott át.
- Megpróbállak szeretni, ígérem, megpróbálom őt elfelejteni, és megpróbálok úgy élni, hogy boldogok lehessünk – folytatta tovább a lány, de aztán elakadt a szava, amikor L arcára nézett.
Ismerős volt a fiú tekintete, de csak egy pillanatra, és olyan érzése támadt, mintha Light nézett volna rá. L szemében, egy másodperc töredékéig ott csillogott ugyanaz az őrült fény, ami volt kedvese szemében is.
- Boldoggá foglak tenni. De előtte… befejezem, amit Yagami Light elkezdett. – L felbámult az égre, aztán le a városra, és közelebb vonta magához Misat. – ÉN leszek az új világ istene!
A lány döbbenten szorította L kezét, így elkerülte az a mozdulat a figyelmét, amit a fiú tett, s ami csak pár pillanatig tartott. L ujjait magabiztosan a zsebe felé csúsztatta, aztán megkönnyebbülve tapintotta azt a valamit, ami az imént hozzá került.
Misa semmit sem értett ebből a mozdulatból, de nem is láthatta, így azt sem tudhatta, hogy neki L-nek, egyelőre ez volt az egyetlen biztos pont a jövőben.
A közös jövőjükben.
Egy új világban.
Egy jobb világban.
Amiért Yagami Lightnak meg kellett halnia, hogy ő, L, lehessen az Új Világ istene.
Amíg, Misa a panorámán csüngött, addig L a szeme sarkából észrevette a feléje közeledő árnyat.
Érezte, amint valami kecsesen a fejére hullott, aztán sötét hajából kihúzott egy hollófekete tollat.
Összeszűkült szemekkel forgatta az ujjai között, aztán a zsebébe dugta a papírok mellé.
- Üdv, Ryuk vagyok. Halálisten.
- Tudom – mondta fáradt hangon L.
- Hm? – kapta Misa a fejét hirtelen oldalra.
- Hozok egy kis teát. Kérsz? – fordított hátat a lánynak L.
- Kérek.
A fiú konyhába ment, és pontosan tudta, hogy a halálisten követte. Mert ezentúl, egészen a haláláig, mindenhova követni fogja. Ez a szerződés lényege. És Misanak erről nem kell tudnia.
- Almát? – Meg sem várva Ryuk válaszát, a hűtőszekrényhez lépett, kivett egyet az alsó polcról, és a halálistennek adta. Hisz tudta… a halálistenek csak az almát eszik meg….
Miután elfogyasztották a teát, Misanak mennie kellett, de L ragaszkodott a másnapi találkához, és ez a lánynak sem volt ellenére.
Misa távozása után, a lakásra nyomasztó csend telepedett, bár odakint elállt az eső, a szürke felhők nem akartak eltűnni.
L behúzta a függönyöket, aztán leült a karosszékébe, felhúzta a térdeit, és elővette a zsebéből a papírokat. Letekerte a tintásüveg kupakját, aztán a tintába mártotta Ryuk kihullott szárnytollát.
Írni kezdett. És a neheze még hátra volt…
VÉGE
Utolsó kommentek